Rémítő hírről számolt be Szijjártó Péter: Brüsszel magyar katonákat követel Ukrajnába
Az európai uniós külügyi tanács hétfői ülésén hangzott el először világosan elvárásként az, hogy magyar katonák is menjenek Ukrajnába – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

Szijjártó Péter szerint Brüsszel magyar katonákat küldene
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kormányülésen az EU-s külügyi tanács hétfői találkozójáról tájékoztatva leszögezte, hogy „új minőség van Brüsszelben”.
Most először hangzott el elvárásként az, hogy magyar katonák is menjenek Ukrajnába, s világossá vált, hogy az Európai Bizottság és az ukránok összejátszanak a Barátság kőolajvezetéken történő olajszállítás blokkolása tekintetében.
„A luxemburgi kolléga, aki feltette a kérdést az ukrán külügyminiszternek, hogy hát miért nem mennek magyar és szlovák szakértők Ukrajnába megvizsgálni a vezetéket, ha van ez az ellentmondás, hosszú másodpercek ő-zése, csöndje, nézegetése után azt bírta kibökni, hogy erről neki még egyeztetnie kel” – tette hozzá.
Magyarországnak és Szlovákiának is beigazolódott az igaza a Barátság kőolajvezeték ügyében
„Tehát gyakorlatilag bebizonyosodott, amit mind a szlovákok, mind mi tudunk az ukrán rendszerüzemeltetőtől, vagyis hogy a Barátság kőolajvezetéken semmilyen technikai, fizikai vagy műszaki akadálya nincsen a kőolajszállítás újraindításának” – húzta alá.
„És amikor elhangzott az, hogy magyar és szlovák szakértők menjenek Ukrajnába, akkor az Európai Unió külügyi főképviselője, Kaja Kallas volt észt miniszterelnök a következőt mondta: »A magyarok és a szlovákok inkább küldjenek katonákat Ukrajnába.« Ez volt az első olyan alkalom, amikor nyíltan, világosan és egyenesen megfogalmazódott az elvárás velünk szemben katonák küldésére” – folytatta.
Közös nyilatkozatot tett Zelenszkij és Ursula von der Leyen a Barátság-vezetékről
Mint a Világgazdaság is beszámolt róla korábban, a napokban Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt, hogy gyorsítsa fel Ukrajnában a január 27-én orosz támadás során megrongálódott Barátság kőolajvezeték javítási munkálatait. Ezt a bizottság vezetője mondta el azon a sajtótájékoztatón, amelyet António Costával, az Európai Tanács elnökével és az ukrán államfővel közösen tartottak kedden Kijevben.
Zelenszkij az Interfax-Ukrajina hírügynökség szerint rámutatott arra, hogy Ukrajna nem vállalhat felelősséget az Oroszország által okozott károkért.
Az ukrán elnök azt is megjegyezte, hogy Magyarország tárgyalhatna Oroszországgal az energetikai infrastruktúra elleni támadások beszüntetéséről. Hozzátette, hogy véleménye szerint nem függ össze a Barátság kőolajvezeték újraindítása azzal, hogy Magyarország blokkolja az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós uniós pénzügyi csomag folyósítását.
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen Kijevben bejelentette: azt kérte az ukrán hatóságoktól, hogy gyorsítsák fel a Barátság kőolajvezeték javítását. Ez szinte totális pálfordulás a brüsszeli vezetőtől, aki az elmúlt napokban mindent megpróbált bevetni – a tagállamok energiaproblémáinak a lekicsinylésétől az alternatív útvonalak kereséséig – azért, hogy a Barátság kőolajvezeték leállítása ne feketítse be teljesen az európai–ukrán kapcsolatokat.
Von der Leyen kijelentette, hogy az Európai Unió minden lehetséges módon biztosítani fogja Ukrajna számára a 2026–2027-re szóló, 90 milliárd eurós kölcsönt – számolt be az Ukrinform ukrán állami hírügynökség.
Az EU főképviselője mondta ki: menjenek inkább az ukrán frontra a magyar katonák – Szijjártó Péter lerántotta a leplet a brüsszeli tervről, hosszú háborúra rendeznék be az Európai Uniót
A miniszter úgy látja, az EU nem a békére, hanem egy elhúzódó háborúra készül. Megdöbbentő kijelentéseket tett Szijjártó Péter Brüsszelben: állítása szerint egyes uniós vezetők magyar katonákat is Ukrajnába küldenének. Hétfőn nem történt elmozdulás, Magyarország kiáll amellett, hogy blokkolja az Ukrajnának szánt 90 milliárdos támogatást és az oroszok elleni 20. szankciós csomag megszavazását a Barátság kőolajvezeték elzárása miatt.



