Hatalmas autóipari fejlesztést jelentett be Szijjártó Péter: 24 milliárdot invesztálnak egy elfeledett magyar városba
Az amerikai BorgWarner 24 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre Oroszlányban, ami tovább erősíti Magyarország szerepét az új globális autóipari korszakban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a BorgWarner friss beruházásának átadásán arról számolt be, hogy az amerikai autóipari beszállító 24 milliárd forint értékben hajtott végre fejlesztést a gyárában, amihez az állam 4,8 milliárd forint támogatást nyújtott, így hozzájárulva a munkavállalói létszám ezer körülire emeléséhez.
A miniszter leszögezte, hogy a beruházás tovább erősíti Magyarország szerepét az új globális autóipari korszakban, és a büszkeségét fejezte ki amiatt, hogy a világ legkeresettebb prémium márkái számára fognak innentől kezdve a turbófeltöltők mellett az utaskabin fűtéséhez szükséges alkatrészeket gyártani Oroszlányban. Kiemelten fontosnak tartja a vállalattal folytatott együttműködést, s rámutatott, hogy az elmúlt időszakban több rekord is megdőlt az újabb aranykorba lépett magyar-amerikai kapcsolatokban.
„Soha annyi amerikai beruházás egy év alatt még nem érkezett Magyarországra, mint tavaly, szám szerint 16, összesen 200 milliárd forint értékben, ahogyan soha nem volt még tízmilliárd dollárnyi a kereskedelmi forgalom sem a két ország között, most ezt is elértük” – jegyezte meg a tárcavezető.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Magyarország a BorgWarnerhez hasonló vállalatoknak köszönhetően az autóipar technológiai forradalmában nem a követők, hanem az éllovasok között van. Hozzátette, hogy hazánk az európai autóipar fontos zászlóshajója, egyike a világ azon három országának, ahol mind a három nagy német prémium autómárka gyártóbázissal van jelen, de ezenfelül három másik autógyár is működik itt.
„Ezzel elértük azt is, hogy az autógyártás beszállítói háttéripara Magyarországon egyre bővüljön, egyre több beruházást hajtsanak végre és egyre több gyárat építsenek. Az autógyártás beszállítói háttéripara Magyarországot tekinti az egyik első számú európai beruházási célpontnak, ezzel munkahelyek tízezreit sikerült itt létrehozni” – fogalmazott.
Szijjártó Péter: a vármegye a magyar gazdaság egyik motorja
Hozzátette, hogy Komárom-Esztergom vármegye a magyar gazdaság egyik motorja lett, miután az ipari teljesítmény tíz év alatt három és félszeresére nőtt, miközben a munkanélküliség két százalékra csökkent, ami annak is köszönhető, hogy ez idő alatt 146 beruházás valósult itt meg állami támogatással mintegy 2100 milliárd forint értékben.
A miniszter végezetül érintette az elmúlt másfél évtized kríziseit, a súlyos bizonytalanságot, amely kíséri az új világrend kialakulását, és aláhúzta, hogy Magyarország eközben igazi gazdasági bravúrokat hajtott végre.
Beszélt a közel-keleti helyzetről, és arra is figyelmeztetett, hogy a Hormuzi-szoros lezárásával sok kőolaj kiesett a nemzetközi piacról, amit tovább súlyosbít, hogy az EU kitiltotta az orosz energiahordozókat.
Ennek kapcsán kijelentette, hogy a kormánynak ezért a legfőbb feladata biztosítani hazánk kimaradását minden háborúból, illetve megóvni a lakosságot és a gazdaságot a konfliktusok negatív hatásaitól.
„Ha ez nem sikerül, nem tudjuk megvédeni magunkat, akkor minden elveszhet, minden olyan gazdasági eredmény, amely bravúrszámba ment az elmúlt esztendők nehéz körülményei közepette. Hiszen a helyzet az, hogy míg a világ válságról válságra bukdácsolt az elmúlt években, Magyarországon az elmúlt négy rendkívül nehéz esztendő volt a gazdaságtörténet négy legsikeresebb éve a beruházások szempontjából” – foglalta össze a miniszter.



