Az átmenetek évtizede

Kissé önkényes vagy legalábbis tágan értelmezhető a dátum, amelyet a XX. (és most már XXI.) Század Intézet nemzetközi konferenciájának címe kijelöl: Tíz éve szabadon -- átmenet és konszolidáció Közép-Európában. Egy dekáddal ezelőtt a lengyelek és mi, magyarok valójában már benne voltunk a dolgok sűrűjében, demokratikusan, többpárti alapon megválasztott parlamenttel. A németek éppen csak hogy túl voltak a faldöntésen, az újraegyesítés mámorát még nem nyomta el a keletnémet másnaposság, a románok helyezkedni próbáltak a Ceausescu nélküli világban.



Ám a baltiak még a birodalom állampolgárai voltak (márpedig ők is részt kérnek a közép-európai sorsközösségből, bizonyíték erre az észt miniszterelnök jelenléte a konferencián), a csehszlovák kényszerházasság részesei sem adták még be a válókeresetet, a szlovénok és horvátok zsigereiben is éppen csak hogy mocorogni kezdett a káosz szülte szabadság előérzete.



Nehéz a közös pillanatot kijelölni, hiszen Kelet- és Közép-Európában éppen tíz éve már élesen szembetűnővé váltak a fejlettségi különbségek és a fejlődési irányok. Egyedileg eltérően használták ki az egyes országok azt a keretet, amelyet a Szovjetunió meggyengülése, visszavonulása, majd eltűnése biztosított számukra. Kinek-kinek máskor érkezett el a szabadság pillanata, országonként is, egyénenként is. Van olyan magyar, akinek ez az első szabad választással rögzült, van, akinek a szovjet hadsereg kivonulásával, s van, akinek már akkor beköszöntött, amikor a Gorenjével megterhelt Trabanttal átgördülhetett visszafelé a hegyeshalmi határsorompó alatt.



S nem kevesen vannak, akik még ma sem tudják értelmezni a fogalmat. A lakosság kétharmada a rendszerváltás -- a szabadság -- veszteseinek tekinti magát, nem csak nálunk, de a térség több országában is, van, ahol inkább, van, ahol kevésbé megalapozottan. Kelet-Közép-Európában a pillanat közös élménnyé formálásával is adós tehát még az elmúlt tíz vagy ki tudja, hány év.



Lambert Gábor