Rugova Koszovója -- Kostunica Szerbiája

A koszovói helyhatósági választások lefolyását és eredményeit látva, bevallom, hosszú idő óta először tudok lelkesedni a Koszovóból érkező hírekért. Pedig -- s ezt jól tudják azok, akik eddig is megtiszteltek figyelmükkel ezen az oldalon -- nem vagyok lelkesedő típus. Különösen ritkán osztom a délszláv válsággal kapcsolatban megnyilatkozó politikusok optimizmusát. Annak tehát, hogy ezúttal mégis ezt teszem, nyomós okai vannak.



Már önmagában igen komoly teljesítménynek tartom, hogy az ENSZ, illetve az EBESZ képviselői -- betartva ígéretüket -- képesek voltak időre megszervezni a választásokat. Néhány hónappal ezelőtt ugyanis még korántsem volt ennyire biztos a dolog. Komoly késésben volt a választásra jogosultak összeírása, mindennaposak voltak a szerb--albán összetűzések (a tartományi rendőrség csak az év első negyedében majdnem tízezer bűncselekményről számolt be, amelyeknek háromnegyede etnikai jellegű volt), a vegyes lakosságú Mitrovicában állomásozó KFOR-erők gyakorlatilag két gerillahadsereg közé szorultak, a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) pedig már a határon túli albánlakta falvak "visszahódítására" készült. Vagyis káosz volt ez a javából.



Bernard Kouchnernek és csapatának október 28-ára ebben a káoszban sikerült rendet teremtenie. S ez akkor is elismerésre méltó teljesítmény, ha a szervezők, akiket még mindig nem segít megfelelő számú ENSZ-rendfenntartó -- a szavazás biztonságos lebonyolítása érdekében -- meglehetősen kevés épületbe zsúfolták össze az 1464 szavazóhelyiséget (a Koszovó keleti részén fekvő Gnjilane városkának iskolaépületében például 19 szavazóhelyet állítottak fel), s emiatt a voksolni vágyó albánoknak mindenhol több -- átlagosan két-három -- órát kellett sorban állniuk. De a koszovói albánok türelmesen kivárták sorukat, a rossz idő ellenére, s nem is kevesen, hiszen a választáson a részvételi arány meghaladta a 80 százalékot (vagyis több mint 720 ezer ember ment el voksolni a 901 ezer szavazásra jogosult közül) -- ami már önmagában is politikai üzenet. Még ennél is fontosabb azonban, hogy a szavazás során -- a körülmények ellenére -- egyetlen komolyabb incidensre sem került sor, s csupán abból fakadtak kisebb torzsalkodások a szavazók és a szervezők között, hogy a voksolásra rendelkezésre álló idő alatt nem mindenki jutott az urnák elé. (Volt olyan település, ahol az ENSZ-rendőröknek és a KFOR-katonáknak végül erőszakkal kellett bezárniuk a szavazóhelyiséget, miközben a bejáratnál még többtucatnyi szavazásra jogosult várakozott türelmetlenül.)



Még nagyobb elégedettségre ad okot a választások eredménye. Nevezetesen az a tény, hogy a koszovói albánok többsége (58 százaléka) -- alig másfél évvel a tartományból való kiűzetésük után, s mindössze egy évvel Koszovóba való visszatérésüket követően -- az Ibrahim Rugova vezette Koszovói Demokratikus Szövetségre (LDK), vagyis a mérsékelt koszovói albán vezetésre adta le szavazatát. A koszovói albánok többségének tehát volt lelkiereje és kellő józansága elutasítani a Hasim Thaqi vezette Koszovói Demokrata Párt (PDK) radikalizmusát, annak ellenére, hogy korábban elszenvedett sérelmeiért eleddig nem kapott semmiféle elégtételt. Hiszen még egyetlenegy a koszovói etnikai tisztogatásért felelős személyt sem vontak felelősségre, a tartomány nem nyerte el függetlenségét, sőt hivatalosan Jugoszlávián belüli státusa sem változott meg. Meglehet persze, hogy a szerbeknek a tartományból való elmenekülése vagy elűzése az albánok egy részének egyfajta elégtételt jelentett, de aligha valószínű, hogy ez a réteg most Rugova és az LDK szavazótáborát gyarapította. Hiszen nem véletlenül magyarázzák vereségüket a radikálisok azzal, hogy míg Rugovára a "csak elűzött többség" szavazott, a Thaqi vezette PDK-ra elsősorban azok, "akik családtagjaikat is elvesztették" az 1999 márciusát követő etnikai tisztogatásokban. S én mindenekelőtt éppen ezért örülök a helyhatósági választások eredményének. Mert azt jelzi számomra, hogy Koszovóban végre visszaszorulóban van a bosszú által inspirált politika.



A mérsékeltek választási győzelme persze több más szempontból is örvendetes. Örvendetes egyrészt Koszovó belső rendjére nézve, a Koszovói Demokratikus Szövetség ugyanis valószínűleg ennek stabilizálására -- a politikai élet újraszervezésére, a gazdasági helyzet normalizálására, a saját pozíciójának megerősítésére stb. -- összpontosít, illetve használja fel majd győzelmét, s aligha veti fel egyhamar a tartomány függetlenségének kényes kérdését bárhol is. Ilyen értelemben az LDK győzelme -- Vojiszlav Kostunica máig fenntartott belgrádi és moszkvai kijelentései ellenére -- tulajdonképpen jól jött a szerb ellenzéknek, amely (legalábbis egy időre) leveheti a napirendről Koszovó elszakadásának kérdését.



Az megint más kérdés, hogy Kostunica és a Szerbiai Demokratikus Ellenzék (DOS) vezetése nem ismeri el a koszovói helyhatósági választásokat, arra hivatkozva, hogy azok "egynemzeti jellegűek, és nem szolgálják a tartományra vonatkozó biztonsági tanácsi határozat végrehajtását". Az elutasításban azonban valószínűleg nem ezek játsszák a főszerepet. Kostunica és a DOS ugyanis elsősorban azért nem ismeri el a választásokat, mert a jelenlegi kényes szerb politikai helyzetben és hangulatban nem ismerheti el. Mert bár hosszú huzavona után -- a múlt hét végén -- megalakult végre a szövetségi szintű átmeneti Zizics-kormány, az még cseppet sem biztos, hogy az utóbbi napokban egyre többet vitatkozó DOS-pártok egysége kitart a választásokig. Ha nem -- s ez komoly mértékben függ majd a Zizics-kabinet tevékenységétől is --, az igen komoly problémák elé állíthatja a szerb ellenzéket, még akkor is, ha ma már világosan látható, hogy a Szerb Szocialista Pártnak (SPS) és Mirjana Markovics meglepő gyorsasággal széteső Egyesült Jugoszláv Baloldalának (JUL) a decemberi választásokig egyszerűen ideje sincsen a komoly politikai fordulatra és a megújulásra.



De visszatérve Koszovóra... Azzal az új jugoszláv elnök és a szerbiai ellenzék is tisztában van -- legalábbis Kostunica október 31-i nyilatkozata szerint --, hogy a tartomány helyzetéről előbb vagy utóbb elkerülhetetlenül bekövetkező tárgyalások Ibrahim Rugovával sokkal inkább kecsegtetnek egy a belgrádi vezetés számára elfogadható kompromisszummal, mint egy Hasim Thaqival folytatott tárgyalás esetén. Emellett valószínűleg számolnak azzal is, hogy a mérsékeltek koszovói győzelme kedvezően hathat a decemberi szerbiai parlamenti választásokra is: az LDK vezette Koszovó ugyanis jóval kevésbé használható fel kampánykérdésként a választási küzdelemben.



Végül az október 28-ai helyhatósági választások eredményeinek örülhet a nemzetközi közösség is. Nemcsak, s talán nem is elsősorban azért, mert vezetői Rugovát már jól ismerik (mi több, korábban igen jól tudták befolyásolni is), hanem mindenekelőtt azért, mert a választási eredményeket figyelembe véve minden korábbinál komolyabb támaszt, politikai nézeteit ismerve pedig megbízhatóan együttműködő partnert találhat benne. Erre pedig jelenleg felettébb nagy szüksége van az ENSZ-nek és az EBESZ-nek, különösen Koszovóban, ahol a helyzet azért még korántsem olyan megnyugtató, hogy tartós stabilitásról beszélhetnénk; de szüksége van a Jugoszlávia jövőjéért aggódó Európai Uniónak is, amely a koszovói politikai kártyák újraosztásával maga is erős ütőlappal gyarapodott Belgráddal folytatott politikai játszmájához.