BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

BMW K 1200 GT - bajor admirális

Idén új korszak vette kezdetét a túramotoroknál, a szegmensben ugyanis egyre inkább olyan technikai megoldásokat alkalmaznak a gyártók, amelyeket eddig elsősorban az autóknál szokhattunk meg. A Honda légzsákkal látta el a Gold Winget, a Yamaha pedig félautomata sebességváltóval szerelte fel az FJR 1300-ast. A BMW új túramotorja, a második generációs K 1200 GT is rendelkezik egy világújdonsággal – ez az első kétkerekű, amelyen xenon fényszóró van.

Az új BMW természetesen nem csak "autós" megoldásai miatt számít szenzációnak. A K 1200 GT egy új kategória, a luxus sporttúragépek úttörőjeként elsőként ötvözi a legmagasabb utazókényelmet a sportmotorokéhoz hasonló menetteljesítményekkel. A túragépek fejlesztésénél eddig elsősorban a kényelem és a komfort játszotta a főszerepet, a lóerőhajhászás sosem volt a gyártók fő célja. A BMW azonban radikálisan változtatott ezen az elven, igaz, erre már tavaly lehetett számítani, amikor a müncheni cég kihozta történetének két legerősebb motorját: a 163 lóerős K 1200R naked bike-ot, valamint a 167 lóerős K 1200 S sportmotort. Nos, az új óriásgép megkapta a két előbb említett motor soros négyhengeres, 1157 cm3-es erőforrását.

Erő és dinamizmus

A hengerenként négyszelepes blokk a K 1200 GT-ben 152 lóerős, tehát immár a BMW újdonsága a világ legerősebb túragépe – az eddigi csúcstartó, a Yamaha FJR 1300 144 lóerős. A sportmotorokat idéző erőhöz természetesen attraktív menetteljesítmények párosulnak. Ez az állítás annak ellenére igaz, hogy a K 1200 GT száraz tömege 249 kg. Az újdonság 3,1 másodperc alatt gyorsul 100 km/órás sebességre, ez az adat egyébként szintén új rekord a túramotorok között. Az új K 1200 GT másik jellegzetessége a hihetlenül lapos nyomatékgörbe, hiszen már 3000-es fordulattól rendelkezésre áll a maximális nyomaték 75 százaléka. Az óriás nemcsak a blokkot, hanem a futóművet is megkapta a K-sorozat többi tagjától. Elöl és hátul a BMW saját fejlesztésű futóművei találhatók, amelyeket direkt a nagy teljesítményű motorokhoz fejlesztettek a mérnökök. Elöl a fokozott csavarodási merevségű Duolever-rendszer található, amely hatásosan akadályozza meg az erős fékezésekkor fellépő úgynevezett bebólintást.Hátul Paralever-rendszer dolgozik, amely évek óta a BMW egyik legtökéletesebb fejlesztése, hiszen egyszerre képes hatékonyan ellátni az erőátvitel és a hátsó kerék vezetésének a feladatát. A Paralever-rendszer kialakításánál fogva előnyösen befolyásolja a himbarendszerrel kapcsolódó lengéscsillapító reakciókészségét és progresszióját, valamint csökkenti a rugózatlan tömeget is.

Autós luxus

A teljesítmény- és nyomatékadatok hallatán arra is gondolhatnánk, hogy az új K 1200 GT elsősorban sportmotor és csak másodsorban túragép. Ez viszont nem így van, hiszen a BMW kínosan ügyelt arra, hogy tökéletesen betartsa a túragépek eddig megszokott felszereltségi irányelveit. Az erő és a nyomaték tehát csak egy plusz elem a minél nagyobb biztonság, kényelem és komfort mellett. Az új K 1200 GT minden eddiginél biztonságosabb, kényelmesebb és komfortosabb, hiszen a BMW elsősorban az autógyártásban szerzett tapasztatait használta fel. A második generációs K 1200 GT-n szinte minden állítható, mindent a személyre szabott tökéletes ergonómia érdekében fejlesztettek. Az ülésmagasság 820 és 840 milliméter között állítható, sőt extraként alacsonyabb nyeregkombináció is rendelhető (800-820 mm). A kormány magassága négy fokozatban állítható, s az üléshez mért távolsága is módosítható 40 milliméterrel. A szélvédőplexi magassága 10 centis tartományon belül fokozatmentesen, elektronikusan állítható a kormányon lévő gomb segítségével. A magasabb növésű motorosoknak opciós tartozékként 60 milliméterrel magasabb plexit is kínál a BMW. A kényelem és a komfort mellett a menetbiztonság tekintetében is minden igényt kielégít a K 1200 GT. A nagy teljesítményű K- és R-sorozat modelljeihez hasonlóan a K 1200 GT is megkapta az EVO-fékeket. Elöl két 320 milliméteres féktárcsa és négydugattyús nyergek találhatók, míg hátul kétdugattyús féknyeregben fut a szimpla, 294 milliméteres tárcsa. A biztonságot fokozza a szintén a nagy teljesítményű és nagyobb súlyú motorokhoz kifejlesztett Integral ABS-rendszer is. Ennél a fékkar az első és a hátsó féket működteti, míg a fékpedál csak a hátsó fékre hat. A K 1200 GT alapfelszereltségéhez tartozik még a betétkopás-kijelző is. A BMW persze a parkolás közbeni biztonságra is gondolt. A modellt elektronikus indításgátlóval szerelték fel, amely az autókban már megszokott rendszer mása. Azaz a BMW a slusszkulcsba helyezte a kódolt chipet, amely a gyújtáskapcsolóba beépített jeladó révén létesít kapcsolatot a motorelektronikával. Az autós érzést erősíti a műszerfalon elhelyezett információs egység is, amelyen az összes fontos adat megjelenik. A digitális kijelzőn ellenőrizhetjük a hűtővíz hőmérsékletét, a benzin mennyiségét és az azzal megtehető kilométerek számát is.

Mindent bele

A BMW hű volt önmagához ama tekintetben is, hogy a K 1200 GT-hez számos extratartozék rendelhető. Ezek közül az első számú szenzáció a xenon fényszóró. A hagyományos halogénizzó alternatíváját úgy tervezték, hogy megakadályozza a zavaró szórt fény kialakulását, azaz ne vakítsa el a szembejövő forgalmat. A masina ezenkívül kérhető markolat- és nyeregfűtéssel, riasztóberendezéssel, tempomattal, valamint a luxusautókra jellemző műszerekkel is. A konfiguráció során fedélzeti számítógép is rendelhető, amelynek segítségével ellenőrizhetjük a motorolaj mennyiségét, az átlagsebességet és az átlagfogyasztást, valamint a külső hőmérsékletet is. Az új K 1200GT mindezeken felül akár guminyomás-ellenőrző rendszerrel és elektronikusan állítható futóművel is kérhető. Utóbbi segítségével akár menet közben is módosíthatunk a rugóelőfeszítésen és a lengéscsillapításon. Három alapmód – egyszemélyes, egy személy plusz csomag, illetve két személy plusz csomag – közül válaszhatunk, majd ezeken belül eldönthetjük, hogy milyen vezetési stílusban, kényelmesen, semlegesen vagy sportosan kívánunk motorozni. 


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.