"Nem tudom, hogy Gyurcsány Ferenc visszatér-e az MSZP-hez, de biztosan visszatér a magyar szociáldemokráciába” – mondta lapunk kérdésére Kapolyi László.
"Nem tudom, hogy Gyurcsány Ferenc visszatér-e az MSZP-hez, de biztosan visszatér a magyar szociáldemokráciába” – mondta lapunk kérdésére Kapolyi László.
A szocialista párttal együttműködő Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) elnöke szívesen látná a volt miniszterelnököt pártjában. Eddig Gyurcsány sem kereste meg az MSZDP-t, sem a szociáldemokraták a volt kormányfőt.
Kapolyi lapunknak azt hangoztatta, hogy egy ilyen megkeresés esetén érdemben foglalkoznának az üggyel, pozitív előjelekkel. „Szerintem azonban a politikában sem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni” – mondta Kapolyi.
„Őszödön pedig fel kellett volna állni, és nem csak utólag azt mondani, hogy mit kellett volna csinálni” – hangoztatta az MSZDP elnöke Lamperth Mónika nyilatkozatára reagálva. Az MSZP elnökhelyettese azt mondta a Népszabadságnak, hogy az MSZP-vel minden Őszödön romlott el, s valakinek, így talán neki is, fel kellett volna állnia Gyurcsány beszédekor, miután a kormányfőnek nem lehet így beszélnie a frakcióval.
Az MSZDP elnöke nem kíván az MSZP belső dolgaiba beleszólni, de arra emlékeztetett, hogy 2006-ban Gyurcsány Ferenc nyerte meg a választásokat a szocialistáknak. Őszödön pedig még mindig eufórikus volt e miatt a hangulat.
Kapolyi szerint már 1980-tól romlottak el a dolgok a szocialistáknál, amit az 1996-os New York-i Szocialista Internacionálé is kimondott tényszerű határozatában. A dokumentum szerint ugyanis illúziónak bizonyult a szabadpiac mindenhatóságába és a neoliberális gazdaságfilozófiába vetett hit – hangoztatta lapunknak az országgyűlés egyik leggazdagabb képviselője.