"Nem véletlenül szólítottam meg külön az ötvenhatosokat és a fiatalokat. Itt van a nemzedékváltás ideje. Hadd lássuk meg végre, szeretnénk látni még, mi lesz az örökséggel. Mit tud kezdeni ötvenhattal az ifjúság? Nem aggódom, hogy kiderülhet: keveset tudnak mondani. De érezzék meg legalább, immár rajtuk van történelmünk, nemzeti emlékezetünk ébrentartásának és továbbépítésének terhe. Ne vállalják fel, amit közhelynek éreznek! De legalább gondoljanak bele, hogy hozzájuk hasonló, náluk semmivel sem érettebb fiatal emberek életfontosságú döntéseket hoztak az ország, és szó szerint saját életük szempontjából is - ott van a halottak emléktáblája a falon! Ne a mi, hanem saját kérdéseiket tegyék fel! A Műegyetem aulája a magyar történelem szent helye - mindig lesz, aki bemutatja itt az áldozatot. Hogy hányan, és hogyan, az pedig az adott korra lesz jellemző" - emelte ki beszédében az államfő.
"Mert igaz, hogy Magyarország független és szabad, és vannak szabadságjogaink. De itt nem állhatunk meg. A lényeg ugyanis az, hogy mind az ötvenhatos forradalom, mind a rendszerváltás 1989/90-ben lényegüket tekintve abszolút tagadása voltak az állampárti kommunista vagy szocialista rendszernek. Mindkettő túllépett a reformkommunista törekvéseken, amelyek nem akartak forradalmi törést, lényegi leszámolást a szocialista rendszerrel, hanem annak keretén belül akartak több szabadságot biztosítani. Nagy Imre nagysága éppen abban állt, hogy felismerte és vállalta azt a történelmi szerepet, amelyet a forradalmi magyar nép neki szánt - hogy kilépett ebből a körből. S inkább meghalt, de nem lépett vissza. Emiatt az abszolút törésvonal miatt nincs folytonosság ''56 és a Kádár-rezsim között, és nincs folytonosság Kádár és az új demokratikus jogállam között.
Tartozunk a forradalom halottainak azzal, hogy nem engedjük összemosni, ki hol állt akkor, 1956 őszén, hol állt a megtorlás éveiben, és hol áll most ’56 megítélésében. Sokféle veszély fenyegeti e kép élességét.
Aki azt mondja, nem volt rendszerváltás, nem értheti meg ’56 lényegét sem, nem érti a nemzeti függetlenség és szabadságjogok értékét, amelyekért pedig annyian életüket adták. Ezek voltak azok az értékek, amelyek tekintetében a forradalom legszebb ajándéka, a megkérdőjelezhetetlen nemzeti egység fennállt.
Akik pedig azt mondják, a rendszerváltás folyamatos volt a Kádár alatti gazdasági, majd a politikai reformmozgalmaktól kezdve, lapozzák fel a Kerekasztal-tárgyalások hiteles jegyzőkönyveit. Minden dokumentum arról tanúskodik, hogy az MSZMP és az ún. Harmadik Oldal nem akart eljutni az abszolút törésvonalig, hogy körömszakadtáig ragaszkodtak ahhoz, hogy még a szocialista rendszeren belül maradjanak. Milliméterről milliméterre harcolva kellett előrehaladni a ténylegesen új, a demokratikus jogállam felé. S végül, ha a tartalmat tekintve már nem, de legalább formálisan szerepelnie kellett az éppen húsz éve kihirdetett Alkotmányban, hogy a Magyar Köztársaságban a polgári demokrácia mellett a demokratikus szocializmus értékei egyaránt érvényesülnek. Ezt a kompromisszumot csak az új, szabadon választott Országgyűlés törölte azonnal az Alkotmányból. S vajon nem kellett-e az Alkotmánybíróságnak is újból és újból kimondania a változást viszonylagossá tévő nézetekkel szemben, hogy a rendszerváltás előtt Magyarország nem volt jogállam?"
Sólyom László beszédében kiemelte, hogy a kommunizmus áldozataira emlékezve is állandóan hangsúlyozni kellett, hogy Recsk, Ebes, Csolnok és a többi tábor az egyértelműség helyei: nem tűrik a hazugságot. "Itt a jogtalanság jogtalanság, a rabság rabság és a halál halál volt. Ezek az emlékezések, éppen úgy, mint ''56, az igazságnak arra az oldalára figyelmeztetnek, hogy a múlthoz való viszonyunkban mindig a teljes rendszert lássuk magunk előtt. Milyen világ volt az, milyen rendszer, amelyben mindez megtörténhetett; amely ellen 1956-ban a magyar nemzet egységesen felkelt! S milyen volt a folytatás a kivégzésekkel, majd a cinikussá tett, III/III-mal ellenőrzött társadalommal! És ha sokan hiányolják 1989/90-ból a nagy forradalmi élményt - akkor gondoljanak arra, hogy mi a vidám barakkban nem nyílt és durva elnyomásban éltünk, hanem hazugságban. Hadd hivatkozzam azoknak az élményeire, akik a forradalom hevét és lelkét vitték magukkal a börtönbe - és kiszabadulva egy egészen más országot találtak, amelyben, úgy érezték, nekik már nincs helyük" - mondta ünnepi beszédében a köztársasági elnök.
"A megtorlás során nemcsak embereket akasztottak fel, vagy géppuskáztak le számolatlanul, hanem ''56 legnagyobb ajándékát, a szolidaritást is megölték. Azonban remélem, hogy a jövő idő, a fiatalok ötvenhatja majd az örömben és lelkesedésben talál gyökeret. Kétszer is találkoztam Erdélyben ötvenhatosokkal, tavaly együtt ünnepeltük október 23-át. Ott kizárólag áldozatok voltak, kivégzettek és évtizedes börtönt szenvedők. Mégis mindenhol büszkeség és öröm hatotta át a megemlékezéseket. Ők érzik, hogy ''56 miatt jó magyarnak lenni. Mint ahogy a világ még ma is ''56 miatt becsüli a magyar nevet - tette hozzá Sólyom László.
