Világgazdaság

Japán beszorult a defláció csapdájába

Intézkedéstervek. Japánban ismét estek a fogyasztói árak júliusban. Az immár tizenhetedik hónapja tartó trend az elemzők szerint annak a jele, hogy a defláció mélyen beágyazódott a távol-keleti szigetország gazdaságába. Ugyanakkor próbára teszi a törékeny gazdaságot és eltorlaszolja a deflációból kivezető utat a nemzeti valuta, a jen árfolyamának emelkedése is.

A jen erősödésével az időlegesen visszaesik és lelassul a talpra állás, Japán a következő két-három évben még a defláció állapotában marad – véli Minami Takesi, a Norinchukin kutatóintézet vezető közgazdásza.

A Bank of Japan (BoJ) intervenciós lépéseket tesz a nemzeti valuta erősödésének megfékezésére – közölte Arai Satosi gazdasági miniszter, miután Tokióban közzétették a CPI index júliusi csökkenéséről szóló jelentést. Hasonló szellemben nyilatkozott maga Kan Naoto kormányfő is, aki már jó ideje sürgeti a központi bankot az elkerülhetetlen lépések megtételére. Kan a tervek szerint újabb megbeszélést folytat a témáról a BoJ vezetőjével.

Megfigyelők szerint szükség is van a könnyítésekre, hiszen a kedvezőtlenebb előrejelzések szerint a fogyasztói árak pozitív irányba történő fordulására leghamarabb a 2012 márciusában záruló fiskális év végén lehet számítani. Mindezzel párhuzamosan a kormány is további lépéseket tervez a gazdaság élénkítésére. Tokióban felröppent az a hír, hogy a kabinet intézkedéseit és a központi bank könnyítéseit Kan és a BoJ kormányzója, Sirakava Maszaaki közösen jelenti be, ha sikerül felülemelkedniük nézetkülönbségeiken. Reuters

Állami Nyomda Nyrt. Autók Magyar Nemzeti Bank (MNB) MKB Bank Pénzügyi és gazdasági válság Lakossági energia és üzemanyagárak kutatás OTP turizmus TV-csatornák Politikai közvélemény-kutatások philips Volvo Strabag A szerkesztő ajánlja makroadatok Vállalati jelentések forintárfolyam Generali autóipar Elemzői vélemények A második Orbán-kormány oktatás Gyurcsány Ferenc McDonald's Kft. Adósságválság az EU-ban makromutatók Kopits György Részvénypiacok Continental Google Inc. A szociális és adórendszer átalakítása Karrierklub Lufthansa Élelmiszerpiac GfK A munka világa Deviza- és árupiac Fúzió és akvizíció Zöld ügyek IMF-megállapodás utazás Mol Európai Unió biztosítás Egészségügy - Gyógyítás ÁKK Zrt.