Egymilliárd alá csökkenhet az éhezők száma
Az idén 15 év óta először mérséklődhet a világ éhezőinek száma az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági szervezetének (FAO) tegnap bemutatott jelentése szerint. A válság nyomán tavaly soha nem látott mértékben ugrott meg az alultáplált emberek száma, elérve az 1,023 milliárd főt. Az ez évre becsült 925 milliós érték a jelentős csökkenés ellenére még mindig több éhezőt jelent, mint ahány a válság előtt volt.
A FAO arra is figyelmeztet, hogy az emelkedő gabona-, hús- és cukorárak újabb akadályokat gördíthetnek az éhezés mérséklése elé. Bár a szervezet szerint az elmúlt két év bőséges termésének köszönhetően nem kell attól tartani, hogy az utóbbi hónapok áremelkedései a 2007/08-as élelmiszerválsághoz hasonló helyzetet idéznének elő, a jelentés leszögezi: a kenyérárak 30 százalékos megugrását minél előbb vissza kell fordítani. A világpiaci búzaárak augusztusban azt követően szöktek kétéves csúcsra, hogy az aszállyal és tűzvészekkel sújtott Oroszország exportstopot rendelt el. Reuters


