Világgazdaság

Önjáró autót készített a Google - Videó

A Google blog bejegyzésben közölte, hogy sofőr nélkül közlekedő autókat fejlesztett ki, amelyek már futnak az amerikai utakon.

A keresőóriás közlése szerint az önjáró autókat videókamerákkal, radaros érzékelőkkel és lézeres letapogatókkal szerelték fel, hogy megfelelően reagáljanak más autókra, vagy az esetleges forgalmi akadályokra. Az autók olyan térképek segítségével navigálnak, amelyeket korábban, sofőr-vezette gépkocsik gyűjtöttek be.

A The New York Times cikke szerint a kaliforniai Gépjármű Felügyelet törvényesnek ítélte a Google autóit, mivel mindegyikben egy sofőr is helyet foglal, aki szükség esetén kézi irányításra kapcsolhatja az autót. Ugyanakkor a The Register szerint a hatóság egyik tagja aggodalmát fejezte ki az akció miatt, hiszen a jogszabályok szerint a felelősség a sofőrt illeti és nem lehet tudni, jogilag milyen elbírálás alá esik, ha egy ilyen autó balesetet okoz.

A Google egyébként azt állítja, hogy csak a közelmúltban helyezte forgalomba a speciális járműveket, de egy amatőr videófelvétel tanúsága szerint már tavaly novemberben is az utakat járták. A keresőcég kísérleti projektnek nevezi az akciót, és az NY Times szerint az önjáró autók tömeges használatára még legalább nyolc évet várni kell.

Az önjáró autót bemutató videót megtekintheti itt

Egészségbiztosítás Autók radar Devizakereskedőknek Pénzügyi és gazdasági válság Pályázati forródrót turizmus Környezetvédelem - Globalizáció A szerkesztő ajánlja makroadatok Vállalati jelentések Nyugdíjkérdés Magyarországon Orbán Viktor önjáró autóipar Elemzői vélemények A második Orbán-kormány General Motors Ajkai katasztrófa autó gyógyszeripar A KSH jelenti repülés makromutatók Részvénypiacok mezőgazdaság SZDSZ-ügyek lézer A munka világa Deviza- és árupiac Zöld ügyek Google GDP-adatok Befektetési lehetőségek Mol Varga Mihály Európai Unió EU aloldal biztosítás BÉT ingatlanpiac infokommunikáció Adórendszer Magyarországon