Világgazdaság

Többletpénz a kórházaknak

Megszületett a döntés az elosztási elvekről

A többletteljesítmény, a nagyfokú eladósodottság, a korábbi, torznak mondott elosztás korrigálása, valamint az ellátás minőségének javítása az a néhány legfontosabb szempont, amelynek alapján felosztják a kórházak között az Egészségbiztosítási Alap 2007–08. évi tartalékának maradványát.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium tudatta: az Országos Egészségbiztosítási Pénztár december első felében utalja át a 27,5 milliárd forintot az egészségügyi intézményeknek. Az összeg elosztásáról szóló előterjesztést a kormány november 24-én tárgyalja.

A szaktárca egészségügyért felelős államtitkársága, az érintett öt szakmai szervezet – a Magyar Kórházszövetség, a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület, az Egyetemi Klinikák Szövetsége, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete és a Medicina 2000 –, továbbá a minisztérium által meghívott szakértők közösen egyeztek meg az elosztási elvekben.

A többletforrás elnyerésének feltétele, hogy az intézmények vállalják az adósságjelentési rendszerben és a struktúraátalakítási területi munkában való részvételt, valamint a súlyosan eladósodott intézmények konszolidációs tervének készítését. Az OEP monitorozni fogja a várólisták alakulását – olvasható a szaktárca honlapján.

A Békés megyei Pándy Kálmán-kórház, a hódmezővásárhelyi Erzsébet-kórház, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Kenézy Gyula Kórháza és a Keszthelyi Városi Kórház nem kap a forrásból. A tárca már korábban peren kívüli megállapodást kötött velük, s kiutalt összesen 3,05 milliárd forintot.

Elosztási szempontok

- A pénz felét az intézményi teljesítményvolumen-korlát (tvk) plusz maximum 10 százalékáig a ki nem fizetett többletteljesítés arányában kapják az egyes intézmények

- A pénz 20 százalékát a korábbi torz tvk-elosztás korrekciójára használják fel

- A pénz 20 százalékát a kiemelkedő mértékben eladósodott intézmények kapják

- A pénz 10 százalékát az ellátáshoz való hozzáférés és az ellátás minőségének javítására használják fel

- A pénz 20 százalékát a korábbi torz tvk-elosztás korrekciójára használják fel

- A pénz 20 százalékát a kiemelkedő mértékben eladósodott intézmények kapják

- A pénz 10 százalékát az ellátáshoz való hozzáférés és az ellátás minőségének javítására használják fel -->

Airbus Autók BÉT - Napi események Pénzügyi és gazdasági válság FHB NyRt. Siemens Magyarország 2010 HANKOOK TIRE Magyarország Kft. OTP turizmus kórházak K&H Bank Zrt. A szerkesztő ajánlja makroadatok Vállalati jelentések finanszírozásA második Orbán-kormány EGIS Nyrt. Költségvetés 2012-2013 forintárfolyam többletpénz RFV Nyrt. autóipar Elemzői vélemények A második Orbán-kormány EBRD Parragh László Adósságválság az EU-ban makromutatók Részvénypiacok Continental Google Inc. A szociális és adórendszer átalakítása mezőgazdaság egészségügy TVK Nyrt. adó Mol Európai Unió Herman Van Rompuy MGYOSZ Fővárosi ügyek Cushman & Wakefield Facebook biztosítás BÉT ingatlanpiac EADS Gazprom kgfb bankadó Adórendszer Magyarországon Danubius Hotels Nyrt. juttatás