Világgazdaság

Bírságok, tilalmak - Így változott mától a KRESZ

Január elsejétől ugyan egyetlen helyen változott a KRESZ azonban több közlekedéssel kapcsolatos decemberben elfogadott törvény-módosítás lépett életbe.

A legszélesebb kört az a törvénymódosítás érinti mely lehetővé teszi, hogy egyes kiemelt szabálysértések esetén az eljáró hatóság a bírságot a helyszíni ellenőrzés alkalmával határozathozatal nélkül szabja ki. Ilyen szabálysértés lehet a biztonsági öv használatának elmulasztása, ittas vezetés, gyorshajtás és a tilos jelzésen történő áthaladás.

A határozathozatal a szabályszegés helyszíni elismerése vagy tagadása függvényében a későbbiekben következhet be. Ha az üzembentartó a jogerősen kiszabott és végrehajtható közigazgatási bírságot a rendelkezésre álló határidőn belül nem fizette be, az eljáró hatóság kezdeményezheti a szabályszegéshez használt gépjármű forgalomból történő ideiglenes kivonását.

Fontos változás a jogosítvány megszerzését tervezők számára, hogy az egyik törvénymódosítás az e-learning alkalmazására ad lehetőséget a gépjárművezető-képzésben a jövőben. A tanulók maguk dönthetnek arról, hogy az elméleti képzést hagyományos, tantermi oktatás keretében, vagy távoktatás útján végzik el. Az e-learninget választóknak is képzési engedéllyel rendelkező autósiskolához kell fordulniuk.

A tananyag otthonról, a számítógép előtt ülve, online felületen keresztül elsajátítható, ám igény esetén az iskoláknak lehetőséget kell biztosítaniuk konzultációra. A hagyományos tantermi oktatást részben kiváltó képzési forma alaposságát, mélységét a hatóság ellenőrzi. A vizsgákon és gyakorlati képzésben természetesen továbbra is kötelező a személyes megjelenés.

A közutak mentén túlzott mennyiségben és méretben feltűnő reklámtáblák a járművezetők figyelmét elterelve balesetveszélyes helyzeteket okozhatnak. Határozott kormányzati szándék ezek érezhető megrostálása a kihelyezés engedélyhez kötésével, a szabályszegés szankcionálásával.

A tilalom nem vonatkozik a kizárólag közlekedésbiztonsági tájékoztatást tartalmazó berendezésekre, a benzinkutak cégjelzéseire, üzemanyagárakat jelző tábláira. A közút területén, a közút felett, az út műtárgyán és tartozékán, továbbá a villany- és telefonoszlopokon mindenképpen érvényes a tilalom. Lakott területen kívül a közút tengelyétől számított ötven méteren, autópálya, autóút és főútvonal esetén száz méteren belül kell közútkezelői hozzájárulást kérni a berendezések elhelyezéséhez.

A leglátványosabb szabályváltozások mellett olyan módosítás is hatályba lép mely jogalapot teremt a műszaki vizsgálaton már minősített jármű legfeljebb két órás időtartamú visszatartására a vizsgálóállomásokon. A rendelkezés a vizsgálati eredmények valódiságának hatósági helyszíni ellenőrzését teszi lehetővé.

A legnagyobb visszhangot keltett változtatás az a KRESZ szabálymódosítás, mely megtiltja reggel 6 és este 22 óra között a 7500 kg-ot meghaladó össztömegű tehergépkocsikkal és vontatókkal az azonos irányban két forgalmi sávval rendelkező magyarországi autópálya- és autóútszakaszokon történő előzést.

BÉT - Napi események műszaki vizsga A szerkesztő ajánlja kamion Deloitte közlekedés 2010 OTP helyszíni bírság makroadatok Kenneth Rogoff Költségvetés 2012-2013 forintárfolyam A médiatörvény fogadtatása Magyar EU-elnökség Orbán Viktor reklám Elemzői vélemények A második Orbán-kormány szabályozás Adósságválság az EU-ban makromutatók Az EU soros elnöke Magyarország Google Inc. Róna Péter bírság Egyesült Nemzetek Szervezete adó fiat Opel KRESZ