Világgazdaság

A közmunkaprogram "szegénységi csapda" lehet százezreknek

A munkapiac számos kritikus pontját érinti a napokban nyilvánosságra hozott Magyar Munka Terv, és a korábbi időszakoktól eltérően alapos stratégiát dolgoz ki - mondta el a Gazdasági Rádió kérdésére csütörtökön Cseres-Gergely Zsombor, az MTA Közgazdaságtudományi Intézet tudományos munkatársa és a Budapest Intézet partnere. Felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy a létező kutatási eredmények alapján a közmunkában való részvétel nem növeli, hanem csökkenti a munkavállalási esélyeket. Azt pedig egyelőre nem tudni, tud-e más lenni az új közfoglalkoztatási rendszer ebből a szempontból.

Az adminisztrációs terhek csökkentése, az adórendszer foglalkoztatás-barát átalakítása, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat hatékonyságának fokozása és folyamatos értékelése, a közlekedési és lakáscélú támogatások felülvizsgálata a mobilitás érdekében és több más cél rendkívül fontos irányt jelöl ki, amelyek sikere főként a megvalósításon múlik majd - véleményezte a Magyar Munka Tervet Cseres-Gergely Zsombor.

Ugyanakkor felhívta a figyelmet a hosszú távú munkanélküliek tervezett munkába állításával kapcsolatos jelentős kockázatokra is. Ez mindenek előtt abban rejlik, hogy a munkanélküli ellátó rendszer átalakítása következtében az álláskeresés támogatott időszaka a nehéz munkapiaci helyzetben levők számára erőteljesen lerövidül, ugyanakkor pénzbeni ellátást csak munkakeresésre nem alkalmas, közmunkával töltött idő ellenében kaphatnak. A létező kutatási eredmények alapján a közmunkában való részvétel nem növeli, hanem csökkenti a munkavállalási esélyeket. Elméletileg elképzelhető, hogy a megvalósuló rendszer képes lesz-e ezen változtatni, de ennek eszközei ma még nem láthatók. Ha azonban ez nem sikerül, az új rendszer a korábbinál is szorosabb szegénységi csapdát jelenthet az érintett százezreknek.

A dokumentum fontos szerepet szán a munkanélkülieket segítő szolgáltatások fejlesztésének, ugyanakkor nem tér ki az ellátott munkanélküliek közreműködését biztosító, jelenleg igen laza szankciót alkalmazó szabályok módosítására.

közmunka Autók BÉT - Napi események Magyar Nemzeti Bank (MNB) elemzések - Gazdaság és Pénzügy PSZÁF Dominique Strauss-Kahn szegénységi csapdaA második Orbán-kormány Lakossági energia és üzemanyagárak kutatás turizmus makroadatok BKV IMF Járai Zsigmond Nyugdíjkérdés Magyarországon Raiffeisen Külföldi lapvélemények Felmérések autóipar Elemzői vélemények Vlagyimir Putyin Hitelek: lakás A második Orbán-kormány Bűnügyek oktatás energetika autó Simor András A KSH jelenti Reklám és Média Adósságválság az EU-ban makromutatók Részvénypiacok közmunkaprogram fogyasztási cikkek Élelmiszerpiac A munka világa Deviza- és árupiac Szakszervezet - Érdekképviselet utazás Befektetési lehetőségek Mol Európai Unió Fővárosi ügyek Egyesült Államok MÁV infokommunikáció Adórendszer Magyarországon