Világgazdaság

Magyarországon építik fel Európa legnagyobb kapacitású adatközpontját

"Magyarország egyik legkiemelkedőbb, huszonegyedik századi projektjét jelentjük ma be" - mondta Németh Lászlóné, nemzeti fejlesztési miniszter a Budapesten létesítendő, Európa legnagyobb adatátviteli kapacitással rendelkező adatközpontja, a CERN@WIGNER projekt pénteki bemutató sajtótájékoztatóján.

Az összesen mintegy 50 milliárd forint értékű informatikai, hálózati, főként a tudományos munkát és kutatást támogató projekt azért Magyarországon valósul meg, mert a Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpontja (MTA Wigner FK), a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával sikeresen pályázott az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) nemzetközi tenderén.

A kezdetben másodpercenként 100, majd később 400 gigabit sávszélességű hálózati összeköttetést nyújtó központnak 2013. január 1-én már működnie kell. A hálózat és a központ például 4 millió könyv tartalmát 25 perc alatt képes továbbítani, és már az induló 100 gigabites sávszélesség is nagyobb, mint amennyi jelenleg a magyar internetforgalom lebonyolításához szükséges.

A projektindító eseményen a miniszter kifejtette, a világ most ránk figyel, mert itt valósulhat meg az a korszakalkotó beruházás, amely Európának a legnagyobb adatátviteli informatikai központja lesz.

BÉT - Napi események PSZÁF adatközpont cern forintárfolyam Nemzeti Fejlesztési MinisztériumAdósságválság az EU-ban A második Orbán-kormány wigner Warren Buffett