Kényszerpályán

A jelenségen nincs mit csodálkozni. A kkv-szektor igen érzékeny a makrogazdasági környezet változására, az pedig az elmúlt időszakban elég sűrűn – és nem pozitív irányba – változott. A gazdaság hosszú idő óta gyakorlatilag stagnál, az ipar gyengélkedik, a belső fogyasztás pedig csökken úgy, hogy eközben a piaci szereplők magatartása és a szabályozás egyaránt kiszámíthatatlanná vált. Ehhez járul hozzá az a tény, hogy a pénzügyi szolgáltatók a válság kitörése előtti időszakban nyakra-főre hitelezték a kkv-k beruházásait, illetve működését, ami most látszik a portfólió minőségén is.

Paradox módon viszont pont a komoly nehézségekkel küzdő kis- és középvállalkozói szektor jelentheti a kitörési pontot a bankoknak és más pénzügyi szolgáltatóknak. A nagyvállalatokon profitot termelni alig lehet, a lakossági piac alapjáraton működik, a projektfinanszírozás mint terület pedig gyakorlatilag eltűnt: vagyis gyakrolatilag a kkv-k maradtak meg olyan célcsoportként, ahol van még (szó szerint) keresnivaló.

Persze a válsággal együtt a szektorhoz való hozzáállás is megváltozott: a hitelintézetek olyan cégeket szeretnek finanszírozni, amelyek hihető stratégiával, stabil piacokkal és fenntarthatónak tűnő pénzügyi pozícióval rendelkeznek.

A bankok óvatosabb, ám a stabil szereplőkre már nyitott hitelezési politikája és a talpon maradt kkv-k felelősebb gazdálkodása ugyanakkor kevés lesz ahhoz, hogy rövid távon javuljon a nem túl fényes hitelportfólió. Látványos eredményekhez ugyanis növekedés és kiszámítható gazdasági környezet kell: ez pedig nem is a banki forrásokat igénylő cégeken, és nem is a bankokon múlik.