Világgazdaság

A globális likviditás csökkenésétől való félelem gyengíti a forintot

Nagyot csökkentek a tengerentúli indexek a Fed tegnapi kamatdöntő jegyzőkönyvére – írják az Erste elemzői. Szűk sávban kereskedtek az elmúlt napokban a forinttal, ma reggel azonban gyengülés látható. Nőtt az esélye, hogy az amerikai jegybankárok a vártnál korábban befejezik a monetáris stimulust. Újabb ötletek jelentek meg, hogy az MNB mit tesz vajon a gazdaság felpörgetése érdekében.

Stabilnak tűnt a forint árfolyama az elmúlt napokban, ma reggel ugyanakkor már gyengülés figyelhető meg. Az EURHUF kurzus két napig 290-292 forint között hullámzott, nemrég azonban 292 fölé került a devizapár. Ugyanakkor stabilabb technikai szintek távolabb vannak: felfelé a 294-295 forintos szintek jelenthetnek megállót, ha a forint gyengülni kezdene, lefelé pedig 289-288 forint körül látunk megállót.

Nem mutatott nagy változásokat a forint árfolyama tegnap, relatíve szűk sávban mozgott a kereskedés, bár kisebb gyengülést okozott az a hír, miszerint a kéthetes MNB-kötvényállomány korlátozásával esetleg lehetne élénkíteni a hitelezést. Ma reggeli sajtóinformációk szerint pedig a jegybank új vezetése jegybanki alapkamat-szint alatt nyújtana forrást a bankrendszernek, ha azok cserébe ezeket a forrásokat új hitelkihelyezésekre fordítanák. Eközben az USA-ban a tegnap közzétett Fed jegyzőkönyv, ami szerint márciusban a Fed az eszközvásárlási program megváltoztatásáról dönthet, elrontotta a piaci hangulatot. A fenti hírek a gyengülés irányába mozdították a forintot ma reggel, s az EURHUF nemrég átszakította a 292-es szintet. Továbbra is úgy gondoljuk, hogy az elkövetkező hetek forintgyengülést hoznak majd.

Az állampapírok másodlagos piacán a megelőző napi hozamcsökkenés után tegnap felfelé korrigáltak a referenciaszintek a kötvények esetében (7-14bp-al). A diszkont hozamok csak minimális mértékben változtak. Ma kötvényaukciók lesznek, a 3, az 5 és a 15 éves papírból a felkínált mennyiség összesen 43 Mrd forint lesz.

Nemzetközi helyzetkép:

A nemzetközi devizapiacon a Fed jegyzőkönyve nagyot lendített a dollár helyzetén, ennek megfelelően az EUR/USD devizapár értéke 1,3388-ról 1,3283-ra csökkent. Rosszul indult a kereskedés a tengerentúli börzéken, a nyitás után lefelé vették az irányt az indexek, és zárásig kitartott a rossz hangulat (Dow -0,77 százalék, Nasdaq -1,54 százalék, S&P500 -1,24 százalék). A nyugat-európai piacokon szintén főként az eladók voltak többségben (FTSE100 0,25 százalék, DAX -0,3 százalék, CAC40 -0,7 százalék). Ázsiában is nagy esés volt tapasztalható ma reggel a Fed jegyzőkönyve miatt. A Nikkei 1,39 százalékot, a Hang Seng 1,78 százalékot, a Shanghai index pedig 2,8 százalékot esett. Az árupiacon az arany árfolyama töretlenül folytatja az esését, miután múlt héten kitört a szűkülő háromszögből.

Tegnap a nap egésze során egy csökkenő irány volt látható, amire nagymértékben rásegített a Fed közleménye. Az arany árfolyama 41 dollárt esett tegnap, 1564,55 dollárra.  A ma megjelenő készletadatok előtt jelentősen, 96,66 dollárról 94,46 dollárra csökkent az olaj árfolyama. Az amerikai határidős indexek vegyes képet mutatnak, míg az európaiak a negatív tartományban vannak ma reggel.

Friss hazai és nemzetközi hírek:

Ma reggel arról írt Napi Gazdaság arról ír, hogy az MNB esetleg úgy segíthetné a hitelezést, hogy több százalékponttal (!) a alatt juttatna forrást a kereskedelmi bankoknak, és azt hitelezésre kellene fordítani. A hitelkereslet azonban jelenleg nagyon gyenge a gazdaságban, ezért kérdéses, hogy milyen beruházási ötletek megvalósítására lehetne ezt a forrást felhasználni. Emiatt lehet, hogy a kormány még mindig fontolgatja, hogy valahogyan elriassza a bankokat attól, hogy az MNB-nél, vagy állampapírokban parkoltassák felesleges forrásaikat. Ilyen jellegű lépéseknek azonban komoly forintgyengítő kockázata van.

A KSH ma reggeli közleménye szerint a bruttó bérek decemberben 4,9 százalékkal nőttek egy év alatt, ami meghaladja az általunk várt 4,3 százalékos növekedést. A vártnál magasabb a versenyszférában általunk gondoltnál magasabb prémium kifizetések okozták. 2012-ben a teljes nemzetgazdaságban 4,6 százalékkal nőttek a bérek, ami a vállalkozások körében 7,2 százalékos növekedést, a közszférában (közfoglalkoztatottakkal együtt) 1,7 százalékos csökkenést jelent.

A Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyvéből az derült ki, hogy a jelenleg havi 85 Mrd dolláros eszközvásárlási programot akár a következő márciusi ülésen is megváltoztathatják. A program fokozatos csökkentése, vagy korábbi befejezése is szóba kerülhet. A jegybankárok azonban megosztottak voltak a kérdésben.

BÉT - Napi események elemzések - Gazdaság és Pénzügy tech makroadatok BKV Nyugdíjkérdés Magyarországon Költségvetés 2012-2013 Tőzsdei elemzések Demján Sándor Felmérések Csúcstalálkozók Elemzői vélemények Hitelek: lakás A második Orbán-kormány autó A KSH jelenti repülés Adósságválság az EU-ban makromutatók fogyasztási cikkek Élelmiszerpiac Szakszervezet - Érdekképviselet Európai Unió biztosítás ingatlanpiac infokommunikáció forintTőzsdei elemzések Adórendszer Magyarországon elemzés