Világgazdaság

Honvédelmi büdzsé: jövőre 22,7 milliárdért béreljük a Gripeneket

Hasonló szintű büdzséből gazdálkodhat a honvédelmi tárca, mint az idén. A legtöbbet, 114,6 milliárdot a személyi juttatásokra kell költeni, de igen jelentős, 22,7 és 32,4 milliárd forint közötti összegeket kell még kifizetni éveken keresztül a Gripenek bérleti díjára is.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) 241,559 milliárd forintot (a prognosztizált 0,79 százalékát) kap jövőre a központi büdzséből – áll a 2014-es költségvetés tervezetében. Így az idei szinthez képest alig változik a HM büdzséje, az idén 241,378 milliárdból gazdálkodhatott a tárca. Hende Csaba honvédelmi miniszter korábban lapunknak elmondta: a kormány garantálta, hogy 2012-es képest, 2013-2015-ig nem csökkenti a katonai költségvetést. 2016-tól 2023-ig pedig minden évben a GDP 0,1 százalékával ütemesen emeli. Hende szerint egy növekvő GDP-vel, az összeg is nő majd, mintegy 800 milliárd forintnyi fejlesztési forrásuk lehet. A tárcavezető szerint gyakorlatilag szinte a honvédség teljes újrafegyverzésére lesz szükség, de ez a forrás sem lesz elegendő erre a célra.

Maga a tárca 81,6 milliárdból gazdálkodhat, ebből a szervezeteinek (Védelemgazdasági, a Hatósági, a Védelmi Hivatalok, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Tábori Lelkész Szolgálat, a brüsszeli és a bécsi EBESZ képviselet) 77,4 milliárd jut.

A Magyar Honvédségre 115,6 milliárdot terveznek. A vezérkar közvetlen szervezeteinek 51,8 milliárd forint jut. Ide tartozik például az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár, amelynek feladata többek között a Szent Korona és a Köztársasági Elnöki Palota őrzése, az állami és katonai protokolláris feladatok végrehajtása is. Az Összhaderőnemi Parancsnokságnak 63,8 milliárd forint jut.

A személyi juttatások és járulékok 2014. évi előirányzata 114,623 milliárd forint (a kiadási főösszeg 47,5 százaléka) 25 ezer 496 főre, ami az idei évhez képest 671 millió forintos csökkenést jelent. A költségvetési létszámot a nyugdíjba vonulók csökkentették. A pedagógus életpálya bevezetése és az egészségügyi dolgozók béremelése intézményei révén a HM-t is érintette.  A Honvédkórház február óta Magyar Honvédség Egészségügyi Központ lett, melynek jövőre az éves büdzséje 25 milliárd forint, támogatásként, főként az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól kap támogatást, összesen 19,6 milliárdot az intézmény.

A dologi kiadásokra 107,9 milliárdot szán a tárca. Ebből a csapatok és intézmények ellátása érdekében a logisztikai költség 12,9 milliárd forint lesz. A dologi kiadások között szerepel a Gripen bérleti díj és egyéb járulékos költsége 22,779 milliárd forint értékben, ami a tárca kiadásainak a 9,4 százaléka. Az összeg tartalmazza az áfa összeget is, valamint a 28,9 millió forint összegben a Gripen bérlésével kapcsolatban felmerülő hazai kiadásokat is. A Gripenek bérleti díja 2015-ben 23 milliárd, 2016-ban 28,8 milliárd, míg 2017-ben 32,4 milliárd forint lesz. Szolgáltatási szerződés keretében objektumőrzésre, üzemeltetésre, őrzésvédelmi feladatokra, szennyezett területek kármentesítésére összesen 42,4 milliárdot terveznek.

A 12,5 milliárdra rúgó felhalmozási kiadások között gépjármű-beszerzésre 3,4 milliárd terveznek, erre a célra 2017-ig évente majd 3,5 milliárdot áldoznak majd. A hadfelszerelés fejlesztési és egyéb programokra együttesen 5,5 milliárd a terv. A harcászati URH rádiók beszerzéséra, tábori területi híradóra, informatikai és információvédelmi rendszer beszerzésére jövőre 1,62 milliárdot terveznek, 2015-ben már 3,2 milliárd forintot, 2016-ban 4,8 milliárdot, míg 2017-ben közel ugyanekkora összeget. Logisztikai beszerzésekre, felújításokra 2,3 milliárdot szánnak.

A csapatok és intézmények saját hatáskörű beszerzésére, a katasztrófavédelmi feladatokra és az egészségügyi szakanyagellátásra 16,931 milliárdot terveznek. Az egyéb működési célú támogatások, kiadások 6,38 milliárdot, a tárcaszintű központi feladatok támogatása 3,212 milliárd forintot tesznek ki. Fegyverzettechnikai, vegyivédelmi programokra 373 millió jut, kutatás-fejlesztésre 175 millió, katasztrófavédelemre 79,9 millió forint.

A nonprofit korlátolt felelősségű társaságokat (HM Zrínyi Térképészeti és Kommunikációs Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft., Katonai Emlékpark Közhasznú Nonprofit Kft.),1,43 milliárddal támogatják majd, a civil szervezeteket, alapítványokat 295,6 millióval. A HM a Honvéd futballakadémiáját is támogatja jövőre 50 millió forinttal.

A NATO költségeihez négymilliárddal járulunk hozzá. A NATO biztonsági beruházási programjához 2,3 milliárdot adunk: ebben repülőtér fejlesztések mellett szerepel az új légi vezetési-irányítási rendszer díja és a kiképzések költsége, továbbá és a háromdimenziós radarok beszerzése. Az EU védelmi célú közös finanszírozású alapjaihoz 349,9 millió forintot teszünk hozzá.

A HM költségei közé tervezték a tranzakciós illeték (1,19 milliárd forint), és cégautó (246millió forint) költségeit is.

A költségvetésben azt tervezik, hogy a honvédelmi célra feleslegessé nyilvánított, a Honvédelmi Minisztérium által vagyonkezelt, értékesítésre kijelölt állami tulajdonú ingatlanok értékesítéséből származó bevételek a 2014. évben a kormány jóváhagyásával a Magyar Honvédség technikai modernizációjára, technikai eszközeinek fenntartására és javítására használnák fel. A honvédelmi célra feleslegessé vált hadfelszerelések, haditechnikai eszközök és anyagok értékesítéséből származó bevételt szintén ilyen célokra fordítanák.

Milliárdokba kerül az afganisztáni szerepvállalás


A nemzetközi feladatokra két tételsorban is van egy-egy 8 milliárd forint körüli összeg. Az afganisztáni szerepvállalásnál szerepel egy 2,4 milliárdos és egy 3,697 milliárdos tétel is. A koszovói békefenntartó kontingensre 2,1 milliárdot, illetve egy 1,8 milliárdos összeget terveznek. Az EUFOR kontingensre (Európai Tanács felügyelete alatt működő nemzetközi haderő Bosznia-Hercegovinában) tervezett összeg 342,5, illetve 655,1 millió forint. A Gripen pilóták pótlólagos képzésére 100 milliót fordítanak. A szomáliai szerepvállalás 78,6 millióba kerül, Maliban 24,7 millió a költség, a ciprusi misszió szerepel egy 349,9 és egy 433,2 millió forintos tétellel is, nemzetközi tanfolyamokra, kiképzésekre 300 milliót szánnak. A kanadai repülőgép hajózó képzésre 675 millió jut. A Magyar Állandó NATO Képviselet Védelempolitikai Részleg és a Magyar Állandó EBESZ Képviselet Katonai Képviselet működtetésére 290,5 millió, míg az MH EUFOR Kontingens infrastrukturális kiadásaira 36 millió forint a keret.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) jövő évi tervezett költségvetésében a legjelentősebb összegek (milliárd forint)
Támogatott fejezet Kiadás
Honvédelmi Minisztérium igazgatása 4,191
Egyéb HM szervezetek 77,443
Honvéd Vezérkar közvetlen szervezetei 51,835
MH ÖHP és alárendelt szervezetei 63,812
Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat 10,497
MH Egészségügyi Központ 25,048
Nonprofit korlátolt felelősségű társaságok támogatása 1,435
Hozzájárulás a NATO Biztonsági Beruházási Programjához 2,312
Hozzájárulás a NATO költségvetéséhez 4,01
Összes tétel 241,559
Forrás: parlament.hu, jövő évi költségvetés tervezete

obejektumüzemeltetés Köztársasági Elnöki Palota Honvédelmi Minisztérium hende csaba MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár bérleti díj Magyar Honvédség Egészségügyi Központ objektumőrzés honvédelmi miniszter vegyvédelem Szent Korona Gripen pedagógus életpálya Hadtörténeti Intézet és Múzeum 2014 gépjármű beszerzés béremelés EBESZ hm Tábori Lelkész Szolgálat Bécs Brüsszel NATO fegyverzettechnika költségvetés Honvédkórház Országos Egészségbiztosítási Pénztár