Világgazdaság

Terjeszkedik a Netflix

A Netflix menedzsmentje lejtőre küldte a részvényárfolyamot azzal, hogy elismerte: a vártnál kevesebb előfizetőt tud szerezni a következő időszakban.

Nem nő elég gyorsan a Netflix előfizetőinek tábora – emiatt büntette a az első negyedéves számait a hétfői piaczárás után közzétevő online műsorszolgáltatót. A kurzus 12 százalékot zuhant, noha a szikár mérlegadatok erre önmagukban nem adtak okot. A kedélyek zárásra valamelyest megnyugodtak, de 3 százaléknyi így is maradt a mínuszból. A 28 millió dolláros adózott nyereség az egy évvel korábbit 17 százalékkal haladja meg, miközben a forgalom 24 százalékkal 1,96 milliárd dollárra bővült. Az elemzői konszenzus a nyereség felét várta csupán, míg a forgalmat hajszálnyival gondolta erősebbnek.

Az online videotéka az első negyedévben az Egyesült Államokban 2,23 millió új tagot toborzott, miközben a Wall Streeten csak 1,82 milliós pluszt valószínűsítettek. Nemzetközi téren is javult a helyzet, a cég 4,51 millió előfizetőt szerzett, míg a konszenzus 4,36 millióról szólt. Sokat segített a nézők megnyerésében, hogy a Netflix újabb, sikergyanús saját gyártású sorozatokat vetett be, mint a Fuller House vagy a Making a Murderer című dokumentumfilm-széria.

A Netflixnek 81,5 millió előfizetője van világszerte, de az már most erősen vélelmezhető, hogy a dédelgetett célt nem érik el, azaz nem idén karácsonykor köszönthetik majd a százmilliomodik fizető ügyfelüket. Már csak azért sem, mert a hozzájuk hasonló stream­ing szolgáltatók száma és tábora is dinamikusan nő. Elég csak az agresszív terjeszkedést hirdető Amazon Prime-ra, a Hulura, az HBO Now-ra és a YouTube Redre gondolni. Az előfizetőkért vívott árversenyben az Amazon nagyot lépett, havi 8,99 dollárért kínálja a Prime Videót, benne az e-kereskedelmi óriás teljes film- és tévéműsor-választékával.

Egy dollárral mentek a Netflix árai alá, miközben utóbbi a standard csomagjainál májustól kétdolláros drágítást jelentett be. Reed Hastings Netflix-vezérigazgató nem aggódik a konkurencia miatt, sőt úgy látja, a piacon jut elég hely mindenkinek, a cégek keményen megdolgoznak minden egyes előfizetőért: Hastings szerint a lényeg inkább azon van, hogy a jövő útját jelentő internetes tévézés minél hamarabb és minél szélesebb körben terjedjen el – idézi a cégvezetőt a Los Angeles Times.

Ami a Netflix terjeszkedését illeti, a cég január elején jelentette be, hogy 130 országban indítja el szolgáltatását – a többi közt hazánkban is –, s ezzel globális lefedettsége 190 országosra nő. Különösen az orosz, az indiai és a dél-koreai piac meghódításától vártak sokat. Saját gyártású sorozatai tavaly 450 órányi műsoridőt tettek ki, erre az idén rátesznek még 150 órányi tartalmat. Újdonság, hogy a friss filmeket premierjük napján akár otthon is megnézhetik az amerikaiak – a mozitulajdonosok nem kis megrökönyödésére. A Napster fájlmegosztó társalapítója, Sean Parker által kidolgozott Screening Room nevű rendszerhez a Netflix is csatlakozhat. Az előfizetőknek a „házimozijegy” 50 dolláros árát kell leszurkolniuk, hogy egy 150 dolláros adapter közbeiktatásával otthon nézhessék a premierfilmeket. Ez hatalmas új bevételi forrást jelentene a Netflixnek és társainak, a hagyományos moziknak viszont ugyanekkora kiesést. Nem véletlen, hogy a stúdiók és a filmszakma élesen bírálja a tervet, olyan nagyságok is fellépnek ellene, mint a Terminator-filmek, a Titanic és az Avatar Oscar-díjas rendezője, James Cameron.

Autók Nemzetközi konfliktusok kutatás Leisztinger Tamás turizmus közbeszerzések tech makroadatok Sziget Fesztivál sport forintárfolyam Külföldi lapvélemények Orbán Viktor autóipar Költségvetés 2017 oktatás energetika Soros György A KSH jelenti Reklám és Média makromutatók Google Inc. A munka világa Mol Varga Mihály Terrortámadás Párizsban ingatlanpiac Gazprom Egészségügy - Gyógyítás Adórendszer Magyarországon