BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Arattak az informatikai vállalkozások a kiíráson

Négy nyertes cég, összesen tizenegy kisebb-nagyobb, az informatikai piacon jártas vállalkozás nyerte meg a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség által európai uniós támogatásból, valamint hazai forrásból megvalósított projektekhez kapcsolódó telekommunikációs szakértői szolgáltatásokra vonatkozó közbeszerzési pályázatot – derül ki az unió hivatalos lapjából, a TED-ből. Az összességében egymilliárd forintos keretmegállapodásnak négy nyertese van, de mivel közülük kettő konzorcium, így 11 cég részese a pályázatnak. Ezek között szerepel egyebek mellett a távközlési piacon régóta vizsgáló eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft., illetve a konzorciumot alkotó másik négy társaság. Szintén a nyertesek között van a 2008-ban alapított, fő tevékenysége szerint számítógépes programozással és szaktanácsadással foglalkozó Fornax ICT Infokommunikációs Megoldások Kft. Harmadikként szintén egy konzorcium szerepel, amelyben egyebek között a PwC Magyarország is jelen van, a negyedik induló és nyertes pedig a híradástechnikai berendezések gyártásával foglalkozó francia tulajdonú Sagemcom Magyarország Kft., amelyet még 1991-ben alapítottak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.