BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magánnyugdíj: megérte maradni

A magánnyugdíjpénztárak több portfóliója is veri a tőzsdét és az állampapírpiacot a hat évvel ezelőtti államosítás óta. A tagság ugyanolyan feltétellel léphet most is vissza az állami rendszerbe, csak sokkal több reálhozamot kaphat kézhez.

Megérte bent maradni hat évvel ezelőtt a magánnyugdíjpénztárakban, a kasszák legnagyobb portfóliói ugyanis az állampapíroknál és a hazai tőzsdénél is jobban teljesítettek. A nagy vagyonátadás 2011 májusának végén, illetve júniusban történt meg, az állam csaknem 3 ezermilliárd forintnyi befektetéshez jutott akkor. Ez, ha a pénztárak azóta elért teljesítményét nézzük, még tagdíjbefizetések nélkül is legalább a másfélszeresére hízott volna.

A négy megmaradt pénztár tagjai közül azok jártak a legjobban, akiknek növekedési portfólióban van a megtakarításuk. Ők vannak egyébként a legtöbben, négy közül nagyjából három pénztártag az ilyen típusú, legkockázatosabb alapban tartja a pénzét. Ezek hozama 53–62 százalék között alakult az utóbbi években. 2011 májusa óta a Max Composite állampapírindex 51,6 százalékot emelkedett, a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX 45,39 százalékot. A kasszák nyilván azért érhettek el ennél magasabb hozamot, mert külföldi részvénybefektetéseket is tartanak.

A kiegyensúlyozott alapok hozama az államosítás óta 50–56 százalék között van, tehát ezek is elérték legalább az állampapírok hozamát. A klasszikus alapok, amelyek nagyrészt állampapírokat és más alacsony kockázatú eszközöket tartanak, 22–33 százalékot szedtek magukra. A rövid állampapírok hozamát mérő RMAX indexet ez felülmúlja, a hosszabb állampapírok hozamával viszont nem versenyezhet.

A megmaradt pénztáraknak körülbelül 58 ezer tagjuk van, ezek többsége fizeti a tagdíjakat és az intézmények működéséhez szükséges adományokat is. A befizetés busásan megtérülhet. Egy átlagos számlán tavaly év végén már több mint 4 millió forint volt, ebből 1,5 millió forint a 2012 eleje óta felhalmozott hozam, aminek a 75-80 százalékát ki is lehetne venni reálhozamként. Azok, akik hat éve léptek vissza, átlagosan 70 ezer forintot kaptak, a mostaniaknál az átlagos összeg milliós nagyságrendű lehet. A visszalépők ugyanolyan állami nyugdíjat kapnak, mint, akik átadták az államnak a megtakarításukat.

A megmaradt tagság azonban kitartó, a tb-rendszerbe visszalépők száma csekély, főleg azok dönthetnek így, akik betöltötték a nyugdíjkorhatárt, és pénztártagként csökkentett állami nyugdíjra számíthatnak. Utóbbi kiegészíthető lenne persze a pénztártól kapott járadékkal, egyelőre azonban ilyet egyik intézmény sem fizet. A Horizont megképezte az ehhez szükséges tartalékot, és a jegybankhoz be is nyújtotta az engedélykérelmét járadék folyósítására, de a pénztár honlapja szerint az engedély még nem érkezett meg.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.