Világgazdaság

Új eljárás lesz a Dunaferr ügyében

A parkolóban tartott közgyűlés nem érvényes – mondta ki a bíróság, amely nemrég a cég ügyvédjének képviseleti jogát is semmisnek minősítette egy adott időponttól.

Érvénytelen volt az ISD Dunaferr Zrt. május 6-i közgyűlése – tudatta közleményében a társaság – mert bár a cégbíróság megkísérelte a közgyűlés összehívását, de a Dunaferr az arra vonatkozó végzést megfellebbezte, így a végzés mind a mai napig nem jogerős.

A közlemény szerint a közgyűlés nem is lehetett volna határozatképes, mert azon a társaság székhelyén néhány magánszemély részvényesen kívül senki nem jelent meg.

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Nem is jelenhetett, mert

a társaság főrészvényesének a Steelhold Ltd-nek érvényes ciprusi bírósági döntés tiltja legalább 2021. május 20-ig, hogy részt vegyen és szavazzon a Dunaferr közgyűlésén

– olvasható.

A közlemény által álképviselőknek nevezett, és a gyár területére be nem engedett személyek azonban – mint arról a Világgazdaság beszámolt – egy a székhely melletti parkolóban megtartották a közgyűlést. Ezen a közlemény szerint fénymásolt, nem valódi meghatalmazást mutattak fel.

Az álképviselők ismételt próbálkozásának azonban természetesen meglesznek a jogi következményei az illetékes jogi fórumokon. Ezek a jogi fórumok nem csak Magyarországot, de Ciprust, Ukrajnát és az Oroszországi Föderációt is jelentik, hiszen ezen határokon átívelő csalássorozat ellen már minden országban felléptek, folynak az eljárások a Vnyesekonombank (VEB) hathatós segítségével

– olvasható a közleményben. (A VEB a közvetett többségi tulajdonos – a szerk.)

A közgyűlést a Steelhold kezdeményezésére hívta össze a Székesfehérvári Törvényszék Cégbírósága, de a Steelhold képviselője, dr. Szabó Antal ügyvéd nem kapott semmiféle tájékoztatást a fenti közleményében szereplő határozatról

– reagált a hírre Mikó István, aki az elmúlt hónapokban szintén a Steelhold nevében lépett fel a Dunaferr irányítását érintő ügyekben.

Mikó István elutasította a Világgazdaság azon feltevését, hogy talán azért nem kaptak értesítést, mert a kérdéses határozatok eleve a Dunaferr címére, dr. Nagy Péter ügyvédhez futnak be. Magyarázata szerint ugyanis a határozatot a közgyűlés kezdeményezése kérelmezőjének, vagyis az említett dr. Szabó Antalnak kellett volna megkapnia.

Fotó: Máthé Zoltán / MTI

A Dunaferr közleménye szerint a Győri Ítélőtábla a Székesfehérvári Törvényszéket új eljárásra utasította, ahol vizsgálni kell a felek meghatalmazott ügyvédeinek képviseleti jogát.

Ám érdemes tudni, hogy semmi extra nincs a megbízottak jogosultságának vizsgálatában, mert e jogosultságot a polgári perrendtartás képviseletre vonatkozó szabályai alapján az eljárás minden szakaszában is vizsgálni kell

– mutatott rá Mikó István. Ezt a vizsgálatot ráadásul akkor is el kellett volna végezni, amikor dr. Nagy Péter a közgyűlést elrendelő végzéssel szemben fellebbezett. Akkor ugyanis neki már nem volt képviseleti joga, a 2021. május 7-én kelt végzés időpontjában pedig abszolút nem,

mivel 2021. május 05-én már jogerősen kimondta a Győri Ítélőtábla, hogy dr. Nagy Péter 2016. szeptembertől minden meghatalmazása semmis, joghatás kiváltására alkalmatlan

– egészítette ki a fentieket Mikó István. Ő és dr. Szabó Antal egyébként a Dunaferr vezetése kezdeményezésére indított birtokvédelmi eljárásról sem kaptak semmiféle dokumentumot, holott állítólag van ilyen.

Mindazonáltal érdemes felvázolni a május 6-i közgyűlés semmissé tételével kialakult helyzetet:

mégsincs cégvezetője, teljes igazgatósága, felügyelőbizottsága és könyvvizsgálója a vasműnek, amelynek tovább húzódik a 2019-es üzleti jelentésének nyilvánosságra hozatala is.

A közgyűlésnek épp e helyzetet kell felszámolnia.

ISD Dunaferr Zrt Steelhold Dunaferr