BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Olaszországban autózna? Jó ha tudja, hogy brutálisan szigorítanak az olasz KRESZ-en

Zéró toleranciát ígér Matteo Salvini az ittas és kábítószeres autóvezetőknek. A visszaeső volán mögötti mobilozóknak pedig a bírság akár megközelítheti a 2600 eurót, átszámítva az egymillió forintot. Továbbá az ilyen szabálysértésért 8-10 büntetőpont, és akár a jogosítvány felfüggesztése jár.

Olaszország kormánya új KRESZ-t léptet életbe, miután idén már kétszázan haltak meg autós balesetben. Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter megígérte, hogy „keményen fellépnek a szabályokat nem tisztelő visszaesőkkel szemben”, most pedig be is mutatták a frissített rendeletet. A módosított jogszabályt röviden úgy tudjuk bemutatni, hogy ha nem vigyázz, durván ráfaraghat az olasz utakon, mert akár milliós is lehet a bírság.

Rome,,Italy,-,Jul,29,,2013:,Traffic,On,Italian,Autostrada
Súlyos bírsággal is számolhatnak a szabálytalankodó autósok Olaszországban a módosított KRESZ alapján.
Fotó: Shutterstock

A kormányrendelet alapján jelentősen megemelkedik azoknak a büntetése, akik mobilról telefonálnak vagy üzenetet küldenek vezetés közben. A bírság tartománya 165-660 euróról ( 63-253 ezer forint) 422-1697 euróra (162-650 ezer forint) emelkedik, a jogosítványt pedig tizenöt nap helyett akár két hónapra is felfüggeszthetik már az első szabálysértésnél.

Sokkal rosszabbul jár az, akit két éven belül ismételten mobilozáson kapnak. Neki 

a megismételt szabálysértésért 1-2 hónapra elvehetik a jogosítványát, továbbá akár 2588 euróra (egymillió forint) is megbírságolhatják az új KRESZ alapján. 

A szabálytalankodó vezető ezeken felül pontlevonásra is számíthat: az első szabálysértésért 8, a másodikért már 10 mínusz pont jár.

Duplájára emelik a fogyatékkal élők számára fenntartott helyeken vagy buszmegállókban parkolók bírságát. Előbbinél a segédmotoros kerékpárok és a kétkerekű motorok esetében 165-660 euróra (63-253 ezer forint) emelik a bírságot. Személygépkocsik, kisteherautók és egyéb járművek esetében pedig 330-990 euró (127-380 ezer forint) megfizetését írhatja elő a karhatalom. Utóbbi esetben, azaz a buszsávban való leállásért a segédmotoros kerékpárok és a kétkerekű motorok vezetőinek 87-328 euró (33-126 ezer forint), a többi jármű esetében 165-660 euró (63-253 ezer forint) bírságot kell kicsengetni.

Salvini „zéró toleranciát” hirdetett az ittas és a drog hatása alatti vezetés ellen. A módosítás alapján aki bódult állapotban vezet, az azt kockáztatja, hogy 3 évre elveszik a jogosítványát. Akit pedig már visszaesésen kaptak, tilos alkoholt fogyasztania vezetés előtt, azaz számára a megengedett véralkoholszint literenként 0 grammra csökken. Ez ráadásul nem önelbírálás alapján működik. 

A visszaesőknek ugyanis kötelezővé teszik az úgynevezett „alkoholzárat”, ami azt jelenti, hogy vezetés előtt meg kell fújni egy autóba szerelt szondát, és ha az alkoholt érzékel, blokkolja a motor beindítását. 

A készüléket minden érintettnek önköltségen kell a járművébe szereltetnie.

Súlyos bűncselekmény elkövetése után a vezetőt akár örökre eltilthatják a volántól. Ilyen eset lehet például egy cserbenhagyásos közúti baleset. A robogók esetében felnőtteknél is kötelező lesz a bukósisak viselése, valamint rendszám és biztosítás megléte.

A jogszabály alapján

a gyorshajtásért kiszabható közigazgatási bírság 1084 euróra (416 ezer forintra) emelkedik,

valamint 15 helyett 30 napra felfüggesztik azoknak a jogosítványát, akik egy éven belül legalább kétszer megsértik a városi sebességkorlátozást.

Domenico Musicco ügyvéd, a közúti és munkahelyi balesetek áldozatait tömörítő Avisl Onlus szövetség elnöke szerint az alkohol és a vezetés közbeni mobiltelefon-használat visszaszorítása jó lépés. Az elnök ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a kihágásokat csak sűrűbb és következetes ellenőrzéssel lehet visszaszorítani, a hangsúlyt a megelőzésre kell helyezni.

A kormányrendeletet októberben terjesztik a parlament elé jóváhagyásra – írja a la Repubblica.

Iszik és vezet? Mutatjuk a helyeket, ahol egy sör miatt még nem ugrik a jogosítvány

Az Európai Unión belül is vannak olyan országok, ahol belefér egy-két pohár sör és két deci bor, ami után még volán mögé ülhetünk. Nem árt tehát tisztában lenni a helyi szabályozásokkal, ha nyaralni megyünk.


 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.