Szegeden elkezdődött a BYD-gyár építésének előkészítése: a területen december óta jelentős mozgás látható. Egyelőre nem az építkezés fázisai látszanak, hanem a Móra Ferenc Múzeum munkatársai végeznek régészeti feltárásokat. Múlt héten azonban a beruházás megkapta az engedélyt az 1. és 2. ipari épületek mélyalapozására és 1. zóna tereprendezésére – írja a Délmagyar.

Karnok Csaba20240131 Szeged 
Elkezdődött a BYD Auto Factory ipari-park régészeti feltárása.
Fotó: Karnok Csaba KC
Délmagyarország (DM)Szeged – 2024.01.31. Elkezdődött a BYD Auto Factory ipari-park régészeti feltárása.Képen: Fotó: Karnok Csaba (KC) – Délmagyarország (DM)
A régészek dolgoznak a területen.
Fotó: Karnok Csaba, Délmagyar.

A lap emlékeztet rá, hogy ezek az autópálya melletti területen kapnak helyet, vagyis itt kezdődnek majd el a tényleges építési munkák: először 50 centiméter mélységig mintegy 40 hektáron elhordják a termőföldet, majd a felszínt kiegyenesítik, és erre már ráteríthetik azokat a teherbíró rétegeket, amelyek megtartják majd az épületeket. 

Mint ismert, a magyar gazdaságtörténet egyik legnagyobb beruházásával megépülő szegedi üzemében a BYD új energiákkal hajtott járművei – tehát elektromos autói – készülnek majd kifejezetten az európai piacra. A gyár a tervek szerint három éven belül kezdi meg a termelést. Sőt, megjelentek az első álláshirdetések is az épülő létesítménybe: egyelőre négyféle pozícióra lehet jelentkezni.

A kínai márka személyautói 2022-ben mutatkoztak be Európában, azóta már 250 telephelye nyílt 19 európai országban. Jelenleg hat modellt – BYD Tang, BYD HAN, BYD Atto 3, BYD Dolphin, BYD Seal és BYD Seal U – kínál a kontinensen három méretkategóriában. A tervekben két új típus bevezetése is szerepel idén.

Eltakarta a szemek elől: a BYD-gyár mellett egy másik óriásberuházás is készül Szegeden

A kínai járműgyártó érkezése érthetően elvitte a fókuszt. Azonban Szegeden egy másik nagyon fontos fejlesztés is napirenden van, amely mögött ugyancsak egy világcég áll. Ez pedig a nem más, mint a Rheinmetall fejlesztése. Ez hivatalosan még nem jelentették be, de tavaly nyár óta kommunikálnak róla különböző kormányzati és befektetői szinten is.

 

a