BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szegedi BYD-gyár: a magyar gazdaságtörténet egyik legfontosabb beruházása, aláírták a telek adásvételi előszerződését

Aláírták a BYD szegedi gyárának helyszínt biztosító telek adásvételi előszerződését. Szijjártó Péter szerint a több milliárd eurós projekttől az egész város új lendületet kap, új dimenzióba kerül, ami jó a településnek és a helyieknek is. A külgazdasági és külügyminiszter megerősítette: hazánk vált a kínai cégek első számú beruházási célpontjává Közép-Európában, amit bizonyít az is, hogy az utóbbi négy év során kétszer is a kelet-ázsiai országból érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra. Botka László polgármester pedig arról beszélt, hogy a szegediek támogatják az elektromosautó-gyártóüzem építését.

Aláírták a BYD szegedi gyárának helyszínt biztosító telek adásvételi előszerződését – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a magyar gazdaságtörténet egyik legfontosabb beruházásáról van szó, ugyanis a világ legnagyobb elektromosautó-gyártó vállalata érkezik hazánkba, amely immár a Tesla számainál is jobb adatokat tud produkálni.

Budapest, 2024. január 30.Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Botka László, Szeged polgármestere és Kung Tao kínai nagykövet (j-b) a BYD bejelentésén a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2024. január 30-án. Aláírásra került a világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító kínai BYD jövőbeli szegedi üzemének helyszínt biztosító telek adásvételi előszerződése.MTI/Máthé Zoltán
Botka László polgármester szerint a szegediek támogatják a BYD-beruházást.
Fotó: Máthé Zoltán/MTI

Szegedi BYD-gyár: több milliárd eurós a beruházás és több ezer új munkahely jön létre

Szijjártó kiemelte: a BYD az első európai üzemét hozza Magyarországra, ahol már ez lesz az ötödik autógyár, és a szektor kiegyensúlyozottságát mutatja, hogy a három német prémium márka mellett a második nagy keleti járműgyártó telepszik le itt. A projekt értékét viszont továbbra is homály fedi, bár a miniszter újból megerősítette, hogy

a beruházás több milliárd eurós nagyságrendű, és ezres nagyságrendben teremt új munkahelyeket. 

Hozzátette: „A magyar kormány természetesen pénzügyi támogatást fog biztosítani ehhez, ennek mértéke az Európai Bizottsággal való egyeztetéseken kerül majd véglegesítésre.” Kiemelte: ez a fejlesztés évtizedes távlatban biztosítja azt, hogy a magyar gazdaság hosszú távú és fenntartható növekedési pályán tudjon maradni.

„Azt gondolom, hogy ennek a gyárépítésnek a hatása hasonló lesz, mint az Audi győri, a Mercedes kecskeméti, a BMW debreceni vagy éppen a Suzuki esztergomi gyárépítésének. Az egész város kap egy új lendületet, új dimenzióba kerül, ami jó Szegednek, jó a szegedieknek” – jegyezte meg.

Magyarország a zöld elektromos autóipari átállás világbajnokai közé tartozik

A külgazdasági és külügyminiszter emlékeztetett, hogy a brüsszeli politikai döntések nyomán a következő évtized Európában a zöldenergiáról, az autóipar elektromos átállásáról fog szólni, amely nagyban mérsékelni fogja a károsanyag-kibocsátást, így elősegítve a környezet védelmét. „Mi, itt, Magyarországon a zöldenergia és a zöldipar mellett vagyunk, nem ideológiai, hanem gyakorlati alapon. Nálunk a környezet védelme és a versenyképesség fejlesztése kéz a kézben járnak egymással” – nyomatékosította.

Úgy fogalmazott, hogy minden túlzás nélkül elmondható, hogy egy széles körű összefogásnak köszönhetően Magyarország a zöld elektromos autóipari átállás világbajnokai közé tartozik, a BYD magyarországi gyárépítése pedig ennek a pozíciónak a megerősítését jelenti.

Hazánk lett a kínai cégek első számú beruházási célpontja Közép-Európában

Szijjártó Péter aláhúzta, hogy a BYD-beruházásért rendkívül éles verseny folyt, amelynek a megnyerése nem lett volna lehetséges a kormány és Szeged összefogása nélkül, ahogyan a gyors megvalósítás sem lesz lehetséges szoros együttműködés és közös munka nélkül.
„Természetesen nem tudtuk volna megnyerni a beruházási versenyt akkor sem, ha az elmúlt tizennégy esztendőben nem hajtottuk volna végre következetesen, minden nyomásgyakorlás és eltérítési kísérlet dacára a keleti nyitás politikáját” – hangsúlyozta. Tudatta, hogy ennek eredményeképpen mára

hazánk vált a kínai cégek első számú beruházási célpontjává Közép-Európában, amit bizonyít az is, hogy az utóbbi négy év során kétszer is a kelet-ázsiai országból érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra.

A tárcavezető azzal folytatta, hogy mi elutasítjuk azt a politikai megközelítést, amely szét akarja választani, el akarja szigetelni egymástól az európai és a kínai gazdaságot. „Aki a szétválasztás, az izoláció, az elszigetelés mellett van, az rendkívül beszűkült ideológiai megközelítést alkalmaz.” Szerinte az élet, a valóság épp ellentettje ennek az ideológiai megközelítésnek. „Itt, Magyarországon mindennél világosabban látszik a keleti és a nyugati gazdaság egymásra utaltsága, valamint az is, hogy a keleti és a nyugati gazdaság együttműködéséből mindenki profitálni tud” – közölte, majd leszögezte: a kormány célja továbbra is az, hogy Magyarország a keleti és a nyugati beruházások találkozási pontja lehessen. Kitért arra is, hogy 

hazánk 2018 óta a világ húsz legnagyobb autóipari exportőre közé tartozik, miután az elmúlt tizenöt évben 3,5-szeresére nőtt az ágazat termelési értéke, amely 2022-ben lépte át először a 10 ezer milliárd forintos álomhatárt, és tavaly is újabb rekordot sikerült dönteni.

Phuket,,Thailand-,December,20,,2023:,Wheels,With,Logo,Of,Byd
Több milliárd eurós beruházás a szegedi BYD-gyáré, amely több ezer új munkahelyet hoz létre.
Fotó: Shutterstock

Támogatják a szegediek a BYD-beruházást

Botka László szegedi polgármester történelmi jelentőségűnek nevezte az aláírást a város és a magyar gazdaságtörténet szempontjából egyaránt. Üdvözölte a szoros együttműködést az ügyben a szegedi önkormányzat és a kormány között, mondván, közös cél a gyár minél előbbi megépülése.

Tudatta, hogy vállalták 300 hektárnyi terület átadását és az infrastruktúra fejlesztését, ideértve a teljes körű lőszermentesítést is, amellyel mostanra végeztek, illetve folyamatban van a régészeti feltárás, és egyebek mellett fejleszteni fogják az ivóvíz és a szennyvíz elvezetését is. Ismertette egy friss közvélemény-kutatás eredményét, miszerint 

a helyi lakosság mintegy 98 százaléka hallott a beruházásról, és 85 százalék határozottan támogatja is.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.