Új elmélet az emberi evolúció kutatásában

biológia Az állati mellúszás új irányt ad az emberi evolúció egyik elméletének. Miért kapott az ember viszonylag sok testzsírt a természettől, és miért veszítette el a bundázatát? Végül is a legközelebbi rokonokkal, a majmokkal éppen fordítva történt: dús szőrzettel, de csak kevés zsírral büszkélkedhetnek!

Ezzel kapcsolatban feltevések egész sora létezik. Az egyik legérdekesebb teória a vízi majmoké, amelyet először a patológus, Max Westenhöfer vetett fel (Der aquatile Mensch). Abból indul ki, hogy az ember ősei nem szavannán, hanem vízparton éltek. Hiszen úszás közben a szőrzet inkább zavaró, a „szalonna” viszont véd a hővesztéstől.

Az évek során egyes szerzők újra és újra számos, az elmélet mellett szóló jelre figyelmeztettek. Most felbukkant egy újabb: Renato Bender a johannesburgi Witwatersrand egyetemről lefilmezte a Cooper nevű állatkerti csimpánzot és a Suryia nevű orángutánt úszás közben. Az eredmény: az emberszabású majmok ugyan tartanak a víztől, de képesek megtanulni úszni. Ráadásul olyanfajta mellúszási technikát alkalmaznak, amelyre más állatok képtelenek, mert a vállízületük csak a „kanalazást” teszi lehetővé.

Hogy a majmok ennek ellenére kerülik a vizet, annak egyszerű a magyarázata: a természetes vizekben könnyen prédává válhatnak. Csak akkor merészkednek a vadon élő emberszabásúak a nedves közegben. Ezek szerint mi, emberek olyan faj lennénk, amely megtanulta biztonságban érezni magát a vízben.