BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Ai,,Machine,Learning,,Hands,Of,Robot,And,Human,Touching,On vállalat

Közös AI-programot indítottak Szilícium-völgy legnagyobb vállalatai

A Meta és az IBM vezette szövetség több tudományos szervezetet is bevonna az új technológia fejlesztésébe. Abban bíznak, hogy az ágazati együttműködéssel vissza tudják fogni a túlkapásokat és a kiiktathatják a veszélyesebb rendszereket.

A Facebook anyavállalata, a Meta Platforms, valamint az International Business Machines (IBM) vezetésével több mint 40 amerikai technológiai óriás új iparági csoportot alapított, hogy biztonságosabb, nyílt forráskódú mesterséges intelligenciákat fejlesszenek – írta a Bloomberg.

Ai,,Machine,Learning,,Hands,Of,Robot,And,Human,Touching,On vállalat
Az új vállalati szövetségben Szilícium-völgy technológiai óriásai is részt vesznek.
Fotó: Shutterstock

Az AI Alliance elnevezésű koalíció a keddi közleményük szerint a mesterséges intelligencia technológiájának felelős fejlesztésére összpontosít majd, ahol nagyobb hangsúlyt fektetnének a biztonsági és a védelmi eszközökre, ami eddig hiányzott az ágazatból.

Az ágazati szövetség emellett arra is törekedne, hogy megnövelje a nyílt forráskódú AI-modellek számát – az egyes vállalatok által szabadalmaztatott rendszerek helyett –, együttműködve a tudományos kutatókkal és a hardver-fejlesztőkkel.

Abban hiszünk, hogy a mesterséges intelligenciákat, amelyek elképesztően összetett rendszerekre alapulnak, csak nyíltan érdemes fejleszteni, hogy minél több ember férhessen hozzá azok előnyeihez. Enélkül ugyanis elfelejthetjük a gyors innovációt

– írta Nick Clegg, a Meta globális ügyekért felelős elnöke a közleményben. A vállalat az elmúlt hónapokban egy sor nagy nyelvi modellekre alapuló AI-t adott ki nyílt forráskóddal, amelyekre egy sor új chatbot fejlesztése alapult.

Pimasz chatbotokat fejleszt a Meta

A Meta a napokban tervezi elindítani a személyiséggel rendelkező mesterséges intelligenciával működő chatbotját. A vállalat célcsoportja főként a fiatal korosztály, akik a leginkább fogékonyak a technikai újításokra.

A csoport a jövőben egy irányító testületet és egy technológiai felügyelő bizottságot is létre akar hozni, valamint képzési programokat is elindítanának, hogy minél több szakembert vonzzanak be a fiatal, de gyorsan növekvő területre.

A Meta és az IBM mellett olyan ágazati óriások vesznek részt az új szövetségben, mint az Oracle, az Intel, az Advanced Micro Devices (AMD) és a Stability AI, hozzájuk a Notre-Dame Egyetem és a Mass Open Cloud Alliance kutatói is csatlakoznak.

A cégek listájáról érdekes módon hiányzik az OpenAI, amely a ChatGPT kifejlesztésével az ágazat úttörőjévé és arcává vált.

Ez azonban valószínűleg az elmúlt hetek belső káoszával magyarázható, ami Sam Altman kirúgásával, a dolgozók fellázadásával, majd pedig a vezérigazgató visszavételével ért véget – felerősítve a globális vitát arról, hogy a vállalatoknak mennyire kell átláthatónak lenniük a nagy teljesítményű mesterséges intelligenciák fejlesztése során.

Sam Altman öt nappal a kirúgása után ismét az OpenAI vezérigazgatója

Miután az OpenAI munkatársainak százai helyezték kilátásba a felmondásukat, a cég visszahívta a vezérigazgatói székbe Sam Altmant. Ezzel együtt a vállalat igazgatótanácsát részlegesen át is alakították.

 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.