Az amerikai Jabil Circuit magyarországi vezérigazgatója, Kékesi Sándor a követőtáborát megduplázva előzte meg az Uniomedia LinkedIn toplistáját évek óta vezető Keszte Róbertet, a Continental első emberét – áll a Világgazdasághoz eljuttatott közleményben.
De idén nem ez az egyetlen változás az ötven legnagyobb magyar nagyvállalat és kereskedelmi bank vezetőinek mezőnyében: Jelasty Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója, és Szászi István, a Robert Bosch cégcsoport első embere úgy került a top 5 cégvezető közé, hogy előbbi egy éve még csupán 256, utóbbi pedig mindössze egyfős követőtáborral rendelkezett.
Kékesi Sándor 9434 követővel áll idén az első helyen. A Continental országigazgatója, Keszte Róbert 6780 követővel lett második idén, ami szintén 20 százalékos követőszám-bővülés egy év alatt. A LinkedIn töretlenül növekvő népszerűségét az üzleti kommunikációban jól mutatja, hogy a tavalyi harmadik, Heiszler Gabriella, a Spar vezetője 29 százalékos követőszám-gyarapodással is csupán az ötödik helyet szerezte meg idén.
A felső vezetői profilok népszerűsége azt demonstrálja, hogy mennyire értékes kommunikációs csatornává vált mára a LinkedIn. Növekedésre pedig még bőven van tér, amit az idén először elkészült regionális LinkedIn felső vezetői toplista pontosan megmutat. A Rothman & Roman nemzetközi kommunikációs ügynökség által az Uniomedia közreműködésével összeállított rangsor a cseh felső vezetők elsőségét hozta. Kelet-Közép-Európa legnagyobb vállalatainak felső vezetői között 2023-ban a Skoda vezérigazgatója szerezte meg az első helyet több mint 46 ezres követőtáborral. A top 5-ben rajta kívül a Kaufland Romania felső vezetője mellett további három cseh cég első embere kapott helyet. Reakciószám alapján az első öt topvezetőből kettő cseh, kettő szlovák, egy pedig román vállalatot vezet.
A nagyvállalati felső vetőknek ma már mintegy kétharmada aktív a LinkedInen. A platform népszerűségét jól jelzi, hogy a kiváltott interakciók számában még a követőszám terén megfigyeltnél is erőteljesebb a növekedés.
A CEO-k (azaz a vezérigazgatók) és a HR-vezetők posztjai 20-30, míg a kommunikációs vezetőkéi átlagosan 50 százalékkal több reakciót váltottak ki idén, mint tavaly. A magyar CEO-k közül a legtöbb interakciót kiváltó vezetők toplistáján idén is Keszte Róbert (Continental) végzett az első helyen. Rajta kívül Rékasi Tibor (Telekom), Solti Andrea (Shell), Heiszler Gabriella (Spar) és Kékesi Sándor (Jabil) került a top 5-be.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.