BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gigaberuházás indul a szomszédban: több százmillió eurót tol be a dohányóriás – „közel hetven országot szolgálnánk ki innen”

Jelentős beruházást jelentett be a JTI, amely új gyárat húz fel Bukarest mellett. A projekt a cég egyik legnagyobb romániai fejlesztése lesz.

A Japan Tobacco International (JTI) Romániában 300 millió eurós beruházással épít új gyárat, amely 2027-re készülhet el. A projekt nemcsak gazdasági, hanem technológiai szempontból is kiemelkedő, hiszen teljes egészében megújuló energiára épül majd.

TABAC-DOUANES-CONTREFACON Japan Tobacco International románia
Hatalmas befektetéssel erősít Romániában a Japan Tobacco International / Fotó: AFP

A létesítmény Bukarest közelében, Stefanestii de Jos községben épül meg, és a tervek szerint 2027-ben kezdheti meg működését.

A vállalat szerint ez az egyik legnagyobb romániai beruházásuk, amely egyértelmű jelzés arra, hogy hosszú távon számolnak az országgal. Gabriela Offeddu, a JTI Romániáért, a Moldovai Köztársaságért és Bulgáriáért felelős vezérigazgatója a HotNewsnak hangsúlyozta:

Románia kulcsfontosságú piacunk, az infrastruktúra és a munkaerő minősége pedig megérdemli a vállalat bizalmát.

Az új üzem nemcsak méretében, hanem technológiai színvonalában is kiemelkedő lesz. A gyár teljes energiaigényét megújuló forrásokból fedezik, ami ritkaságnak számít az iparágban. Emellett saját hulladékfeldolgozó rendszert és szennyvízkezelő állomást is kialakítanak, ami azt jelzi, hogy a vállalat igyekszik csökkenteni környezeti terhelését.

A JTI már most is erős jelenléttel bír az országban. Bukarestben működő üzeme nemzetközi jelentőségű: az ott gyártott termékeket mintegy hetven országba exportálják. A cég 1993 óta van jelen a román piacon, és jelenleg közel 840 embert foglalkoztat.

A pénzügyi adatok is jól mutatják a vállalat súlyát: 2024-ben 2,659 milliárd lej árbevételt ért el, miközben a nettó nyeresége 1,087 milliárd lej volt. Ez kiemelkedően magas profitabilitás az iparágban.

Románia lesz a dohányóriás európai központja

Globális szinten a JTI az egyik vezető dohányipari szereplő, termékeit több mint 130 országban értékesíti. A cég 2025-ös árbevétele 3467,7 milliárd jen volt, 13,4 százalékkal növekedett egyetlen év alatt. Ez a bővülés részben az új piacoknak és beruházásoknak, részben pedig a hatékony működésnek köszönhető.

A most bejelentett romániai projekt jól illeszkedik ebbe a stratégiába: a vállalat nemcsak bővít, hanem modernizál is. A fenntarthatóságra építő működés és a regionális szerep erősítése egyszerre jelenik meg a beruházásban.

Megalázó pofont kapott Románia: visszamondta a gyárépítést az óriási multi, inkább másik országba vitte – 135 millió dollárt bukott Bukarest

A dél-koreai óriás láthatóan nem volt megelégedve Bukaresttel. Jelentős ipari beruházást bukott el Románia: a KT&G végül Kazahsztánban hozta létre új üzemét, amely az európai és az orosz piacot szolgálja majd ki.

 

 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.