alkotmányosság

Megvétózza a bírósági törvényeket a lengyel államfő

Andrzej Duda lengyel elnök hétfőn bejelentette, hogy vétót emel a lengyel igazságügyi átalakítással kapcsolatos három törvény közül kettő, az országos igazságszolgáltatási tanácsot (KRS) és a legfelsőbb bíróságot érintő jogszabály ellen.
2017.07.24. 11:35 Olvasási idő: 0 perc

Bába: Orbánék sátáni terve a családi ezüst eladásáért

Bába Julianna, a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke a 168 órának elmondta: túlmutat a magánkasszák ügyén, ami történik; a tét az, hogy Magyarország alkotmányos keretek között működhet-e tovább.
2010.12.08. 12:59 Olvasási idő: 0 perc

Majtényi: Az alkotmányt rongálja a kormány

Mit hoz a közmédiumok számára a médiatörvény várható módosítása? Erről vitázott Majtényi László, az Eötvös Károly Intézet vezetője, az ORTT volt elnöke és Koltay András médiajogász, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója a Duna Televízió Közbeszéd című műsorának hétfő esti adásában.
2010.06.29. 10:36 Olvasási idő: 0 perc

"Kisebbparlamentezés" - Csak hangosokodnak pártjaink, nem is akarják

A Political Capital elemzése szerint ugyan minden párt hangoztatja a "kisebb parlament" iránti igényét, a kijelentések mögött nincs valódi akarat, vagy elképzelés.
2009.03.13. 09:51 Olvasási idő: 0 perc