vona

Orbán a jelzáloghitelét törleszti, Vona a diákhitelt

Kedd éjfél óta elérhetők a képviselők 2010-es vagyonnyilatkozatai. Orbán Viktor miniszetrelnöknek félmillió forinttal több megtakarítása lett, Vona Gábor továbbra is diákhitelét törleszti, Mesterházy Attila nevén pedig számtalan ingatlan áll. Gyurcsány Ferenc, egykori miniszterelnök a cégén keresztül hétmillió forinttal többet keresett.
2011.02.01. 13:08 Olvasási idő: 0 perc

Orbán: nehéz lesz

A miniszterelnök szerint Magyarország újra egyságes lesz, hiszen visszaszerezte fővárosát, a Jobbik viszont Tiszavasvárit nevezte ki új fővárosának.
2010.10.03. 22:11 Olvasási idő: 0 perc

Vona: a Fidesz-KDNP "elszipkázza" a Jobbik témáit

Egy politikai párt legnagyobb sikere nem az, ha maga valósítja meg programpontjait, hanem ha azok megvalósulnak – jelentette ki Vona Gábor, a Jobbik elnöke a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában arra a felvetésre, mit szól ahhoz, hogy a Fidesz-KDNP „elszipkázza” azokat a témaköröket, melyekre pártjának programja épül.
2010.06.01. 08:04 Olvasási idő: 0 perc

Itt az első parlamenti botrány: Sólyom-Vona szópárbaj

Letették esküjüket az Országgyűlés képviselői, ám ez meghozta az első botrányt is.
2010.05.14. 15:47 Olvasási idő: 0 perc

Vona még öltönyben: közeledik az eskütétel - Mi van most a Parlamentben?

A Fidesz a kétharmados többséggel semmilyen kérdésről nem mondhatja, hogy ne tudná megoldani, de a szocialistákat is komoly felelősség terheli a kialakult helyzetért – mondta az Indexnek Karácsony Gergely azzal kapcsolatban, hogy a Jobbik egyik képviselője töltheti be a parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöki posztját.
2010.05.14. 11:59 Olvasási idő: 0 perc

A parlament nem Vona mentelmi jogának felfüggesztésével kezdene

Amennyiben gárda egyenruhában megy az Országgyűlés alakuló ülésére a Jobbik elnöke, szabálysértést követ el – mondta a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában Lövétei István.
2010.05.04. 08:19 Olvasási idő: 0 perc

Így majálisoztak a városligetben - Nézegessen politikusokat, pihenőket

2010.05.01. 17:40 Olvasási idő: 0 perc

Orbán Viktor egy hónap alatt 3600 megjelenést produkált - Médiaelemzés a kampányról

Az IMEDIA elemzése szerint a választások előtti három hétben a pártok miniszterelnök-jelöltjeinek médiajelenléte szinte hajszára pontosan tükrözi pártjaik későbbi választási eredményét. Egyedül az MDF esetében van lényeges eltérés vezető politikusaik és a párt választási szereplése között.
2010.04.14. 13:56 Olvasási idő: 0 perc

Elégedetlenek a kampányukkal a szocialisták? "Erőtlen és unalmas"

A nyolcévi kormányzás kiégette az MSZP-t, menet közben lehetetlen tartalmilag és szervezetileg megújítani a pártot, menteni kell hát a menthetőt – idézi a Magyar Narancs a választási hajrá felelőseinek véleményét.
2010.03.05. 09:51 Olvasási idő: 0 perc

Orbán a legnépszerűbb miniszterelnök-jelölt - Vonát is egyre többen szeretik

A miniszterelnök-jelöltek közül Orbán Viktor megítélése a legkedvezőbb. Népszerűségi indexe a második a rangsorban. Navracsics Tibor rokonszenvesebbé vált, Demszky Gábor visszaesett a rangsor utolsó előtti helyére. Népszerű politikus továbbra sincs, az élen álló Sólyom László pontszáma sem éri el az ötvenes, semleges értéket.
2010.02.23. 07:06 Olvasási idő: 0 perc