Energia

Minden, amit az üzemanyagárstopról tudni érdemes

Elemzők már a megszüntető döntés előtt fenntarthatatlannak nevezték az árstopot.

Kedden este 11 órától megszűnt a lakossági üzemanyagvásárlók támogatása, és 

szerdán már nem 480 forintért lehet tankolni egy liter benzint, hanem 640 forint környékén.  

A reggel nem hozott érdemi változást a kutaknál, legfeljebb annyit, hogy már az új árakat lehetett mindenhol látni, ám továbbra is akadt olyan kút bőven, ahol nem volt üzemanyag.  Ahol pedig volt, ott sorok kígyóztak. 

Fotó: Móricz-Sabján Simon/Világgazdaság

A bejelentést követően elcsendesedtek a közösségi médiában a csoportok, amelyekben praktikus benzinkút-információkkal látták el egymást az üzemanyagot kereső autósok, az indulatok azonban fellángoltak. Eddig olcsón volt nehézkes, most drágán sem lehet mindenütt tankolni, de látszik a fény az alagút végén, az üzemanyag-importőrök ugyanis már munkához láttak. Ráadásul bízhatunk abban is, hogy a megemelkedett árak miatt az autósok egy része tömegközlekedésre válthat.

A bejelentés a forintra is hatással volt: kedd éjszaka valamivel 411 alatt igazgatták az euróval szembeni árfolyamot a kereskedő-automaták, majd miután maguk a dílerek is bekapcsolták a gépeiket, 411,4 körül forgott a forint. 

Az árstop megszüntetése az üzleti szféra többségét nem érintette, hiszen a cégek, vállalkozások számára eddig sem volt olcsóbb a benzin. A taxisok - bár számítottak a döntésre - viszont aggódnak, hiszen  számukra nagy érvágás a drága üzemanyag. 

2022.09.12.taxifoto:Kallus György/Világgazdaság 2022.09.12.
taxi
foto:Kallus György/Világgazdaság
Fotó: Kallus György/Világgazdaság

A lakossági fogyasztásra azonban lehet visszafogó hatással a döntés, amely annak ellenére hűtheti a gazdaságot, mérsékelve a növekedést és az inflációt, hogy az intézkedés azonnali, emelő hatással van az inflációs rátára.

Ráadásul kiszámoltuk, hogy a benzinárstop százezreket hagyot egy átlagos magyar család zsebében éves szinten, ami biztosan sokaknak fog hiányozni.   

Orbán Viktor miniszterelnök szerint mostantól szankciós benzinárak vannak érvényben egész Európában. 

Magyarországon az ebből keletkező extraprofitot elvonjuk és a rezsivédelmi alapba irányítjuk

írta a kormányfő a Facebookon, ugyanakkor több nem derül ki a posztból, hogy ez jelentheti-e esetleg azt, hogy a kormány megemeli a Mol extra adóját, miután így is tetemes profitot halmozott fel az elmúlt negyedévekben. Ettől viszont megijedtek a befektetők és a kezdeti lelkesedés menekülésbe csapott át a részvénypiacon. 

A Világgazdaságnaknyilatkozó elemzők már a döntés előtt is hangsúlyozták, hogy fenntarthatatlanná vált az árstop. A lakossági ársapka kivezetése a teljes jövő évi pályáját is feljebb tolhatja, de még így sem tűnik irreálisnak a jövő év végére a 10 százalék alá süllyedése a 20 százalék feletti szintekről. Az árstopok megszüntetését Matolcsy György, a jegybank elnöke is sürgette, akinek hétfői kommentárjai – illetve a feszültség a kormánnyal – a forintot is gyengítették, de nem tartósan.   

Térképen mutatjuk, hol a legolcsóbb az üzemanyag – Magyarország az élmezőnyben

Jelentősen drágultak az üzemanyagok a hatósági ársapka kivezetésével, ám ez nem változtatott azon a tényen, hogy Magyarországon továbbra is olcsónak számítanak az üzemanyagok uniós viszonylatban.

 

 

árstop üzemanyag Mol
Kapcsolódó cikkek