Formálisan sínen van Magyarországon a hulladékká váló napelemek sorsa, mert azokat az országos koncessziós hulladékgazdálkodási rendszer felelőse, a Mohu Zrt. elektronikai hulladékként átveszi, még fizet is érte. Az viszont még nem látszik, hogy mi történik majd azzal az irdatlan mennyiségű, selejtté váló panellel, amely évek múlva keletkezik a mostani telepítési boom eredményeként.
Fotó: Shutterstock
Elképesztő mennyiségű lesz ez a fajta hulladék
Azt, hogy milyen hatalmas tételről lesz szó, jól szemléltetik a hírekben legutolsóként szereplő nagy beruházás adatai: a Kiskunhalason átadott, 48 megawattos létesítmény 133 ezer panelből áll, amely – az inverterek és a tartószerkezet nélkül – 2660 tonnát nyom, és 7621 köbmétert tesz ki a panelek átlagos adatai szerint. Ez a 48 megawatt azonban csak a töredéke az országban eddig telepített 5600 megawattnak, és pláne a 2030-ra tervezett 12 ezer megawattnak. Azt, hogy a már meglévő, illetve a 2030-ig feltételezett naperőmű-kapacitást képviselő paneleknek mekkora a tömege és térfogata, azért kockázatos megbecsülni az előbbi átlagos adatok alapján, mert nagy a szórás a használatban lévő panelek teljesítményében, továbbá egységnyi teljesítményt öt-tíz éve több panel képviselhetett, mint majd a következő években lesz. A lényeg azonban az, hogy hatalmas mennyiségről lesz szó, a címben szereplő gellérthegynyi jelző is erre utal, nem egy számítás eredményére.
Ez egy negatív ügy
Egy napelemet átlagosan harminc évre terveznek. Ennek alapján még van idő a ma még csak döcögő újrahasznosításuk fejlesztésére, de teendő is van. Pillanatnyilag ugyanis a napelemek szétbontása sokkal többe kerül, mint a belőlük kinyerhető anyagok értéke. „Ez egy negatív ügy” – mutatott rá a Világgazdaságnak Balika István, a Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége elektronikai hulladékokért felelős szakosztályának a vezetője. A panelek után korábban termékdíjat kellett fizetni, tavaly pedig bekerültek a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerbe (EPR). Az EPR-díjat az adott termék importőrei, forgalmazói és gyártói fizetik, de hazai gyártó ez esetben nincs. A hulladékgazdálkodási törvény szerint az EPR-díj a Mohuhoz folyik be.
Az általa a leadott napelem kilogrammjáért fizetett 50 forint nagyjából a hulladék szállításának a költségét fedezi.
Hulladékká válik a napelem kerete és a tartószerkezete is, továbbá a napelemben képződött egyenáramot 220 volt feszültségű, 50 hertzes váltóárammá alakítja. Az inverter olyan időjárásálló tokban van Balika István magyarázata szerint, amelyet jellemzően kézzel szerelnek majd szét, hogy kimentsék belőle a viszonylag drága csiprendszert, panelt és alumíniumöntvényt. Az inverterbe a napelemcellákban keletkező áramot a panel hátlapján végigfutó, rendkívül vékony rézhuzalok juttatják el.
Már a tíz-tizenöt éves napelempaneleket is lecserélhetik
„Nyugodtan kimondható, hogy nincs megoldva ennek a rézhuzalnak a kinyerése, illetve nem éri meg az irreálisan nagy ráfordítás” – szögezte le a szakember. A panelek egy időjárásálló, öntött műgyanta ágyban fekszenek, amelynek szintén nincs megoldva a regenerálása.
Az ipari méretű naperőművek üzemeltetői a legfeljebb 30-35 évnyi működésre tervezett panelek egy részét hamarabb, már a teljesítményük 10-15 százalékos csökkenése esetén lecserélhetik, hiszen ekkora teljesítménycsökkenést nem fogadhatnak el. Balika szerint ez esetben érdemes lehet a lecserélt, de még viszonylag jól működő paneleket nagyon olcsón vagy ingyen a lakosságnak juttatni. Ez cél is, és a továbbhasznosítás lényegében újrahasznosítás jelentene.
Az égetőbe vezethető út a legkevésbé rögös
A hulladékká vált paneleket a ma látható lehetőségek alapján jó eséllyel bedarálják és elégetik majd. Az üveghulladékukból elvben lehetne ismét napelemcellát gyártani, de az ilyen hulladék nem túl nagy tisztaságú, ezért Balika István ezt a folytatást nem is tartja esélyesnek.
Elképzelhető a darálék építési alapanyagokhoz való keverése is. Itt viszont az a probléma, hogy nem tudni, hogy a paneleket összetartó műgyantában lévő szerves anyagok hogyan viselkednének egy ilyen helyzetben. Balika István ezért esélyesebbnek gondolja az égetést, esetleg adalékanyagként a cementipari hasznosítást. Ez utóbbi folyamatban ugyanis a műanyag elég. Egyelőre azonban nem nagyon keletkezik napelemhulladék, legfeljebb akkor, ha eltörik a panel. Az ilyen üveghulladékkal korábban az orosházi Re-Glass nevű cég foglalkozott.
