Vannak, akik a 21. század legnagyobb jogi kérdésének tekintik a mesterséges intelligencia (MI) felhasználásának keretek közé szorítását. Különösen igaz ez a művészeteket és az MI-t érintő kérdésekben.
Fotó: Shutterstock
A még jóformán nem is létező jogi keretek feszegetése már most zajlik, pedig csak a mesterséges intelligencia korának hajnalán járunk. Elég a Stable Diffusion nevű képalkotó MI-rendszer helyzetére tekinteni: a program alig fél éve fut, mégis perbe fogta a Getty Images fotóscég, illetve három amerikai művész. Az általuk tisztázni kívánt kérdés nem más, mint a szegmenst érintő egyik legnagyobb dilemma: kinek tartozik anyagi ellenszolgáltatással a mesterséges intelligencia a saját taníttatásáért, avagy
szabadon tanulhat-e az interneten elérhető információkból az MI, vagy fizetnie kell érte? És ha kell, akkor kinek?
A Getty perének tárgya, hogy a Stable Diffusion megalkotója, a Stability AI nevű vállalat nem kért engedélyt a fotóscégtől, hogy annak képeit felhasználhassa az MI-jének tanítására. A Getty azzal érvel, hogy más, hasonló vonalon mozgó MI-cégek kértek és kaptak is engedélyt a tevékenységre (a jogdíjas anyagokon való szabad tanulás egyébként kutatási célból sok országban törvényileg is megengedett, kereskedelmi célból ugyanakkor ez nem igaz), így a Stability szerintük szándákosan kerülte meg a céget, hogy megússza az együttműködés anyagi vonzatait.
A fotóscég szerint, mivel a Stable Diffusion az ő 135 millió képet tartalmazó könyvtárukat felhasználva csiszolta mostani szintjére a tudását, így a cégnek is részesednie kellene az MI bevételeiből.
A három amerikai művész perének tárgya szinte ugyanez, csak az ő esetük a művészek problémáira hívja fel a figyelmet: tudtuk nélkül használták fel ugyanis a műveiket az MI tanítására, így szerintük kvázi plagizálták a szellemi tulajdonukat, hiszen ezek után az MI pillanatok alatt le tudná másolni az ő munkájukat, ha akarná, és sajátjaként tudná azt értékesíteni.
De az MI térnyerésével kapcsolatos gondok nem érnek véget a képi anyagokat előállító intelligenciáknál: a zeneipar is hasonló, ha nem nagyobb veszélyben érzi magát.
A Tencent kínai vállalat már több mint ezer szintetikus énekhanggal előállított számot dobott piacra.
Az MI az emberi alkotóval szemben nem fárad el, nem unja meg a dolgát, nem veszít az inspirációjából: megállás nélkül képes újabb és újabb zenék millióit elfogyasztani és feldolgozni, majd azokból újabbakat szintetizálni– téve mindezt a humán művészek tetemes anyagi és emberi vonzatai nélkül.
Az inspiráció és a plágium közötti különbség a mennyiségben lenne keresendő? Ennyi mindössze a különbség ugyanis az emberek és az MI-k által lefolytatott háttérmunka közt, hiszen az emberek pontosan ugyanúgy jutnak újabb és újabb benyomásokhoz, mint az MI: mások zenéjét hallgatják, mások festményeit és fotóit böngészik, mások könyveit olvassák. Az emberek számára mindez természetesen teljes mértékben legális, még hogy ha egyes „benyomásokért” fizetniük kell is. Erre ugyanakkor minden lehetőségük megvan, mivel relatíve kis mennyiségű ismeretanyaghoz jutnak hozzá, aminek a pontos forrását ismerik, tudják, kinek kell fizessenek és miért, így ezt meg is tudják tenni.
Egy MI azonban felfoghatatlan mennyiségű információt fogyaszt el, mérhetetlenül rövid idő alatt: akkor minden egyes tudásmorzsáért fizessen?
Erre elméleti síkon könnyen lehet azt mondani, hogy igen, hisz ha az embernek pénzbe kerül, akkor egy dollármilliárdos MI is ugyanúgy fizessen érte. Ezt kivitelezni azonban, legalábbis egyelőre, gyakorlatilag lehetetlennek tűnik, pont a korábban már említett mennyiség miatt.
Elég csak a ChatGPT példáját nézni: a chatbot a teljes internet gyakorlatilag minden tudásával rendelkezik, ami 2021-ben létezett a hálón, és csak idő kérdése, hogy az élő netre is ráengedjék: beszélni fog gyakorlatilag minden nyelven, ismerni fog kvázi minden irodalmi alkotást, jogszabályt és történelmi eseményt, emberi szemmel nézve mindent tudni fog, amit csak tudni lehet, mégpedig mindenről.
Akkor most mindenkinek fizessen jogdíjat, aki valaha bármit feltöltött a netre, írt egy könyvet vagy egy színdarabot, szerzett egy zenei művet vagy feltalált valami újat?
Ebből a szempontól nézve egyből nehezebb rávágni, hogy fizessen mindenért, amit lát, hiszen ez kivitelezhetetlennek tűnik. Igaz, a jelenleg zajló perek még nem is ezt a léptékű problémát kívánják orvosolni, hanem egy sokkal kisebb szeletet ebből, amiről jelentősen könnyebb lesz ítéletet hozni – legalábbis a nagyobb egészhez viszonyítva.
A Getty keresetének alapja a könyvtárukból felhasznált 135 millió képről szól – a Stable Diffusiont 2,3 milliárd képen tanították. Már a nagyságrendek sem azonosak, de a Getty felvetésének így is van jelentősége: gyakorlatban is meg fog születni az első ítélet egy feneketlen elmével és végtelen kitartással büszkélkedő MI-tényező ügyében. Aztán hogy a ChatGPT és a hozzá hasonló szövegalkotó botok elleni elkerülhetetlenül befutó pereket ki fogja megnyerni, az már a jövő zenéje.
