Nemzetközi gazdaság

ChatGPT: újságírásra fogták a mesterséges intelligenciát, de katasztrófa lett belőle

Jó néhány foglalkozásban elkezdték félteni az állásukat az emberek a ChatGPT, a mesterséges intelligencia (MI) új generációjáról záporozó hírek hatására, többek között az újságírásban is. A CNET-nél el is kezdték használni a MI-t a cikkgyártásra, az első próbálkozás azonban csúfos kudarcba fulladt.

A robotújságíró nem megy ki ebédszünetre vagy egy cigarettát elszívni, és sohasem sztrájkol – ilyen gondolatokat vagy inkább rémálmokat idézhettek fel sok szerkesztőségben a minden eddiginél hatékonyabb mesterséges intelligencia, a ChatGPT megjelenéséről szóló hírek az elmúlt hetekben. Az újságírók azonban úgy tűnik, megtarthatják az állásukat (most még). Kiderült, hogy a CNET suttyomban máris megpróbálta, de vöröshangyabolyba ült.

Multi,Exposure,Of,Woman,Hands,Working,On,Computer,And,Data
Fotó: Shutterstock

Sorra születnek a cikkek, videók arról, milyen területeken forgathatja fel az életet a két hónapja színre lépett ChatGPT, illetve a mögötte álló, ugrásszerű fejlődést mutató mesterséges intelligencia. A Világgazdaságban is, például az Egyesült Államokban hetek alatt feje tetejére állította az egyetemeket, miközben a kínaik árgus szemekkel figyelik.

A Microsoft óriási összeget fektetne a ChatGPT fejlesztőjébe, az OpenAI-ba, és ha az új MI-technológia az internetes keresőkbe is beépül, az ugrásszerű lökést adhat a szélesebb körű felhasználásának.

Nem közismert, de 

az újságírásban már régóta alkalmaznak automatákat

 bizonyos folyamatok, például az adathírek és közlések felgyorsítására és egyszerűsítésére. A cikkek írásában ez mindeddig korlátozott volt, az MI fejlődése azonban új lehetőségeket teremt. 

Ennek a fényében nem kellett volna, hogy meglepetést okozzon, mégis hatalmas elképedést keltett, amikor kibukott, hogy egy jelentős médiaportál – talán nem véletlen, hogy az Egyesült Államokban – máris elkezdte alkalmazni az új módszereket, anélkül, hogy ezt bejelentette volna. 

Botrányt okoztak vele.

Egy technológiai website, a Futurism.com fedezte fel a múlt héten, hogy a CNET-en 

cikkek tucatjai jelentek meg, amelyeket nem újságírók produkáltak, hanem egy meg nem nevezett MI.

A portál tulajdonképpen nem titkolta ezt el, csak éppen nem világított rá az automatizálásra: a szóban forgó cikkek szerzőjeként az szerepelt: CNET Money Staff, szabad fordításban pénzügyi személyzet. Az olvasó csak erre rákattintva értesülhetett, hogy ez automata technológiát jelent, ami a mesterséges intelligencia egyik szinonimája ebben az esetben.

A Washington Post beszámolója szerint a kísérlet 

ámokfutásba torkollott: a robot elárulta az embert.

A lenti elemzés szerint az ember alkotta cikkek nézettsége is magasabb volt a robot által írottaknál.

Az ember jobb, mint a mesterséges intelligencia?

A Futurism.com nem kímélte versenytársát, a cikkcímük is az volt, hogy a CNET cikkíró MI-ja buta hibákat vét. Ezeket sorra is vették, ilyen volt az az állítás, hogy egy háromszázalékos kamatú, tízezer dolláros betét az első évben 10 300 dollárt fial. Egy emberi újságíró is leírhatta volna ezt tévedésből, de egy átolvasás után könnyen feltűnhetett volna a hiba.

A CNET és testvérpublikációja, a Bankrate is elismerte a hibákat, és kísérletnek nevezték a történteket. 

A robot „árulásának” az lett a következménye, hogy az újságíróknak most hosszadalmas korrekciók írásával és közlésével kell tölteni az idejüket. Más, MI-produkálta sztorikhoz pedig jegyzeteket illesztenek, mint: jelenleg folyik a cikk pontosságának felülvizsgálat, és ha hibát találunk, frissítjük és korrigáljuk a cikket.

Vagyis az derült ki, hogy a robot nem jobb az újságírásban – sőt, talán egy kicsit rosszabb –, mint az emberek

– állapítja meg a Washington Post cikke.

A CNET kudarca azonban valószínűleg nem „az utolsó szó” a témában. 

Zámbó Jimmy haja a mérlegen

A világhírnévre szert tett ChatGPT-t tesztelők is hibákra hívják fel a figyelmet, bár gyakran elképednek a MI képességeinek láttán.

Csak egy példa e cikk emberi szerzője által tapasztalatakból. Egy Facebook-kommentár szerzője azt kérdezte a ChatGPT-től, ki énekli a Nem táncolsz jobban, mint én számot.

A robot válaszul udvariasan felajánlotta, hogy beszéljenek magyarul, majd ezt írta: 

A Nem táncolsz jobban mint én című számot a magyar énekesnő, Zámbó Jimmy énekli. Ő egy nagyon népszerű és elismert énekes Magyarországon, és sok sikeres száma van. Remélem, hogy tudtam segíteni! Van még valami, amiben tudok neked segíteni?

Zámbó Jimmy nem nő volt, hanem férfi, és a dalt a Lóci Játszik adta elő. Azon múlt a dolog, hogy egyelőre korlátozottak a robotnak hozzáférhető adatbázisok magyarul. Ha a YouTube-on keresett volna, helyes választ produkál, ehelyett talán dalszövegeket nézett. Ha a magyar Wikipediát használja, azt is tudta volna, hogy Jimmy férfi volt, és nem nő, de valószínűleg fénykép elemzése útján azonosította, tévesen.

Az adatbázis-elérések természetesen bővíthetők, az MI-k önmaguk korrigálására is képesek, és a következő lépcsőben – a népszerűségük emelkedésével – várhatóan özönleni fog az emberi segítség is a javításukra. Az újságírók talán megkönnyebbültek, de nem dőlhetnek hátra – és mások sem.

 

 

 

 

 

 

 

 

   

ChatGPT CNET mesterséges intelligencia MI újságírás
Kapcsolódó cikkek