A John Wick 4. után még ki sem hűltek a székek a mozitermekben, már érkezik is az első spin off tartalom a bérgyilkosos franchise-hoz. A The Continental: From the World of John Wick című háro részes miniszéria szeptemberben lesz elérhető a Skyshowtime streamingplatformon.

German premiere film "John Wick: Chapter 4
Fotó: AFP

Világszerte hatalmas sikert aratott Keanu Reeves bérgyilkosos filmsorozatának negyedik része, a John Wick 4. 

A látványos koreográfiákkal teletűzdelt akciófilm öt különböző országban forgott, a költségvetése pedig 100 millió dollár volt. 

A filmben feltűnik Japán, Franciaország, New York, Jordánia és Berlin is. A német fővárosban a címszereplő ellátogat a Berghain nevű szórakozóhelyre, ami a világ egyik leghíresebb diszkója. A helyet számos legenda övezi. Ezeket a történeteket az táplálja, hogy a Berghainba teljesen megfejthetetlen a beengedés, illetve az épületben tilos felvételeket készíteni, így csak a vendégek hihetetlen történeteiből lehet sejteni, hogy milyen bulik zajlanak odabent.

John Wick mellett tűnt fel a világ legrettegettebb kidobóembere, aki még Elon Muskot is elzavarta

Feltűnt a John Wick 4. részében a világ egyik leghíresebb szórakozóhelye, a berlini Berghain. Ráadásul a főszereplőt nem más kísérte el a techno szentélyébe, mint a legendás Sven Marquardt, a leghíresebb kidobóember. A marcona Marquardt arról vált híressé, hogy egyetlen pillantásával eldönti, hogy ki léphet be a szórakozóhelyre, azt viszont senki nem tudja, minek alapján válogatja meg a vendégeket. Az biztos, hogy a világ leggazdagabb embere nem ment át Marquardt rostáján.

Az első John Wick-film 86 millió dolláros bevételt hozott, ami egy rétegmozihoz képest jó eredménynek számított. A Lionsgate a sikert látva azonnal berendelte a második részt, amely 172 milliót termelt a kasszáknál. A harmadik felvonás 328 millió dollárt kalapozott össze, majd a John Wick 4. már az első napon 70 millió dollárt termelt.

A The Continental: From the World of John Wick főszerepében Colin Woodell és Mel Gibson látható majd. A további szerepekben Ayomide Adegun, Hubert Point-Du Jour, Jessica Allain, Mishel Prada, Kate Nhung, Ben Robson és Peter Greene tűnik fel.

A sorozat három epizódjában a nézők a Continental hotel eredetét ismerhetik meg a fiatal Winston Scott szemszögéből. A sztori az 1970-es évek New Yorkjában játszódik.

Kasszát robbantott és rekordokat döntött Super Mario a mozikban

Az Illumination és a Universal adaptálta animációs filmre a Nintendo leghíresebb videójátékát. A Super Mario Bros.: A film a múlt héten debütált a mozikban, és minden idők legjobb startját produkálta az animációs kategóriában. Emellett több más rekordot is megdöntött a bajszos olasz vízvezeték-szerelő kalandja.