Yvette Yaa Konadu Tetteh a ghánai Volta folyó kékeszöld vizében negyven nap alatt 450 kilométert tett meg úszva. Azt szerette volna megmutatni, milyen gyönyörűek a nyugat-afrikai ország azon tájai, amelyeket még nem érint a környezetszennyezés. A harmincéves nőt a napenergiával működő The Woman Who Does Not Fear (A nő, aki nem fél) nevű hajóval kísérte egy aktivistákból álló csapat, amelynek tagjai útközben levegő- és vízmintákat vettek, majd elemeztek.
„A Volta-folyó vize és homokos partvidéke még tiszta, ugyanilyen volt egykor a fővárosunkban, Accrában található Korle-lagúna, amely ma a Föld egyik legszennyezettebb víztömege. A kisujjamat se szívesen mártanám bele” – mondta az Accarában élő brit–ghánai nő, aki egy klímatudatos agrárvállalkozás tulajdonosa, de egyéb kreatív projektekben is részt vesz.
Tetteh az amerikai környezetvédelmi szervezet, az Or Alapítvány igazgatósági tagja is, amely a Ghánába ömlő textilhulladék ellen kampányol, hogy megállítsa az országban egyre komolyabb problémákat okozó vízszennyezést.
A nyugat-afrikai ország hetente mintegy 15 millió darab használt ruhát importál. 2021-ben Ghána 214 millió dollár értékben vásárolt second-hand textíliát (amit a helyiek a „halott fehér ember ruhájának” neveznek), ezzel a világ legnagyobb importőre.
Az Egyesült Királyságból, az Egyesült Államokból és Kínából érkező ruhadarabokat az olyan helyeken dolgozó árusok vásárolják fel, mint például az Accrában található Kantamanto, amely a világ egyik legnagyobb használtruhapiaca. Az 1960-as évek óta működik, és ma körülbelül 7 hektárnyi területet foglal el.
Ebben a H&M, Levi’s, Primark vagy New Look ruhákkal túlzsúfolt, több ezer bódéból álló komplexumban akár olyan River Island felsőt is találni, amelyen a gyűrött árcédula azt mutatja, hogy egykor hat fontért árulták egy brit charity shopban. A Magyarországon is működő charity shopok vagy adományboltok átlagosan a beérkező ruha mennyiségének mindössze 20 százalékát tudják értékesíteni, a maradékot pedig nagykereskedők vásárolják fel, akik bálákba csomagolva exportálják. Így kerülnek például Ghánába, és a Kantamanto piacra a „halott árukészlettel” azaz a raktárakban évekig tárolt, de soha nem hordott ruhákkal együtt.
Itt mintegy 30 ezer ember megélhetése függ a bálákban érkező ruhák eladásától, viszont kiszámíthatatlan, hogy a 120–200 dollárért megvásárolt csomagok milyen minőségű árut rejtenek. Ahogy az egyik árus mesélte a The Guardiennek, előfordul, hogy
a bálában lévő 230 tételből közel 70 darab szemét, mert szakadt zipzárral vagy vérfoltosan érkezik.
Tíz-tizenkét éve folyamatosan romlik az ideérkező ruhák minősége, így már nem tudnak belőle annyit tovább értékesíteni, mint korábban. A minőségromlás még több hulladékhoz vezet, és csökkenti a kereskedők bevételét, akik közül sokan ezáltal adósságokba keverednek vagy tönkremennek.
A piac egyik részén a használt ruha újrahasznosításán dolgoznak.
Azokat a darabokat, amelyeket nem vesznek meg, egy bódéban csíkokra vágnak, majd más anyagdarabokkal összevarnak, hogy szoknyákat, felsőket vagy akár boxeralsókat készítsenek belőlük.
Az így kapott árut más afrikai országokba, például Burkina Fasóba és Elefántcsontpartra exportálják.
Miután a ruhák mintegy 40 százaléka, azaz napi 100 tonna hulladékként végzi, egy részét a helyi hivatalos szervek gyűjtik össze, egy részét a piac szélén elégetik, a többit pedig illegális hulladéklerakókba, árkokba, csatornákba dobják.
A textilhulladék ezen az úton az Odaw folyóba, a Korle-lagúnába és a tengerbe kerül, jelentős környezeti károkat okozva. A Korle-lagúna vize fekete és ürülékkel teli, a partjait szemét szegélyezi, míg tíz éve még a gyerekek úsztak benne, a felnőttek hajóztak, halásztak itt.
Ma egy halász több ruhával, mint hallal jön vissza a tengerről, mert a lagúna az óceánba vezet, így a kidobott szemetet odamossa a víz.
A piactól körülbelül nem messze fekszik Old Fadama, az egykor virágzó település, amely ma a legnagyobb illegális ruhahulladéklerakó. A terület legalább 80 ezer embernek ad otthont – többségük Afrika egyéb területeiről menekült ide –, akik a szeméttenger között élnek, az állataik ruha- és műanyagkupacokon legelnek.
Innen körülbelül 130 kilométerre keletre, ahol Tetteh kihívásának utolsó szakasza zajlott, a helyzet teljesen más: a víz tiszta és csábító, a Volta-folyó partján pálmafák és homokos strandok. Kérdés, hogy meddig.
A ghánai használtruha-kereskedők egy csoportja már Brüsszelbe is ellátogatott, hogy lobbizzon egy olyan európai szintű jogszabályért, amely
arra kényszerítené a divatipart, hogy segítsen kezelni a nyugat-afrikai országban lerakott hatalmas mennyiségű textilhulladék okozta környezeti katasztrófát.
Accra városa képtelen ezzel megbirkózni: 2010 és 2020 között tíz legális szeméttelepet zártak be itt, miután elérték a maximális kapacitásukat.
Az Or Alapítvány arra is felszólította a piaci szereplőket, hogy tegyék közzé az általuk évente előállított ruházati termékek mennyiségét, és kötelezzék el magukat, hogy ezt 40 százalékkal csökkentik.
„Szinte bármilyen mércével mérve heti 6 millió ruhadarab újrahasznosítása elképesztő teljesítmény. Az, hogy még így is marad hulladék, nagyrészt azért lehetséges, mert egyszerűen túl sok a ruha” – olvasható az Or Foundation által 2022-ben közzétett Waste Landscape jelentésben.
