BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Átalakulnak az otthonaink: hamarosan szinte minden berendezésünk okos lesz

Egyre több okoseszközzel vesszük körül magunkat, de igényünk van a kevesebb képernyőre is. Capgamini Kutatóintézet arra a megállapításra jutott, hogy a fogyasztók minél inkább be akarják hálózni az életüket az okosberendezésekkel, -kiegészítőkkel, viszont mindent egy felületről akarnak irányítani.

Okoseszközökkel rendezzük be az otthonainkat – derült ki a Capgamini Kutatóintézet felméréséből. A kutatásuk szerint a fogyasztók 67 százaléka szükségesnek tartja az okoseszközöket, 41 százalékuk pedig úgy látja, hogy könnyebb velük az életük.

Top,View,Of,Caucasian,Woman,In,The,Loft,Apartment,Sitting
Fotó: Shutterstock

Leginkább az okos szórakoztató eszközök a legnépszerűbbek. Ebbe a körbe tartoznak az okostévék, játékkonzolok, vagy az okoshangszórók. 

A dobogó második fokán az okosjárművek állnak, az Egyesült Államokban például a válaszadók 77 százalékának ilyen autója van.

Az okos funkciók közül a fogyasztók elsősorban a hangalapú asszisztenseket szeretik. A felmérésben részt vevők 85 százaléka használja ezt a funkciót az online böngészéshez. A hordozható okoseszközök is nagyon népszerűek, például az okosórák. Ezekkel a termékekkel kapcsolatban kiderült, hogy sok vásárló azért vásárolt ilyen órát, vagy szemüveget, hogy kevesebbet kelljen használnia a mobiltelefonját. Ez az adat azt vetíti előre, hogy a jövőben nagy lehet a kereslet a mobilt kiváltó okoseszközökre.

A legújabb okoseszközök lesöpörnék a telefonokat a piacról

Az MI (mesterséges intelligencia) betört a telekommunikáció piacára is és az okostelefon-gyártók az új készülékeikbe telepített MI-alkalmazásokkal akarják távol tartani az új start-up szereplőket a távközlési piactól.

Ezzel együtt az is kiderült, hogy az embereket zavarja a túl sok kütyü. Ez azt jelenti, hogy értékelik, ha az összekötött okoseszközöket egyetlen felületről kezelhetik. Ezek szerint egy új készülék megvásárlásánál prioritás a kompatibilitás.

Az egészségügyi okoseszközök forradalma jöhet

Az egészségügyi viselhető eszközök az egyik vezető termékkategória a következő 12 hónapra tervezett vásárlások tekintetében: a fogyasztók 29 százaléka tervezi, hogy vásárol egyet az év során. 

A megkérdezett fogyasztók 60 százaléka egyetért azzal, hogy az egészségügyi adatokat figyelő, viselhető okoseszközök segítenek egészségük megőrzésében és javításában. 

A fogyasztók közel fele használja ezeket a viselhető eszközöket fizikai aktivitásának mérésére, fitneszcélok kitűzésére és a fejlődésének nyomon követésére.

A bizalom szintje magas: az okoseszközöket viselő fogyasztók 61 százaléka állítja, hogy ugyanannyira bízik az ezekből az eszközökből származó adatokban, mint az orvosi vizsgálat során mértekben. Az adatbiztonsággal kapcsolatban azonban vannak aggályok: a fogyasztók 56 százaléka érzi magát sebezhetőnek azzal kapcsolatban, hogy a vállalatok az okostermékeken keresztül hozzáférhetnek az egészségügyi adataikhoz.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.