BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Arannyal boltoltak, de az áfán kerestek az adócsalók

A Fővárosi Főügyészség 22 személy ellen emelt vádat az 5,7 milliárd forintos kárt okozó ügyben.

Vádat emelt egy 5,7 milliárd forintos adócsalást elkövető budapesti bűnszervezet tagjaival és segítőikkel szemben a Főváros Főügyészség – olvasható a szervezet pénteki közleményében.

A vád szerint egy 49 éves, arannyal kereskedő vállalkozást vezető férfi a cége alá egy többszintű számlázási láncolatot szervezett, amelynek kizárólagos célja az volt, hogy azt a látszatot keltse, hogy az aranyárut a cég belföldön szerezte be, így erre hivatkozva az áfafizetési kötelezettséget – valójában jogosulatlanul – csökkentse. Ugyan a cégvezető a társaság irányítását később átadta testvérének, az irányítás ténylegesen továbbra is az ő kezében maradt.

Fotó: Fővárosi Főügyészség

A 2017–2020 között zajló időszakban a férfi közvetlenül irányította a kamucégek és az áfacsalásban részt vevők hálózatát és az ehhez szükséges pénzügyi tranzakciókat is, de a fia is segítette tevékenységét – állítja az ügyészség. Az eldobható vállalkozások igazából aranykereskedéssel nem, csak számlázással foglalkoztak, és végül a közterheket senki nem fizette meg, a magyar állami költségvetés ettől a bevételtől elesett.

A legitim működés látszatát fenntartandó, a számlák ellenértékeit egyes cégek között az elkövetők átutalták, azonban később azt készpénz formájában visszajuttatták a bűnszervezet vezetőjéhez.

Fotó: Fővárosi Főügyészség

A lebukás ellen személyesen és titkosított alkalmazásokon folyó kommunikációval igyekeztek védekezni, valamint kód- és fedőszavak használatával. A „munka”, „pingálni”, „dolgozni” kifejezések a valótlan számlák kiállítását takarták; a „kávé”, „kávézás” kifejezések a készpénzt, illetve a készpénzfelvételt és -átadást jelentették; míg az „ember” és „krumpli” szavakkal az átutalt, illetve készpénzben felvett összegek mennyiségét jelölték meg.

A bűnszervezet 2017–2020 között több mint 5,7 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

A Fővárosi Főügyészség 22 személy ellen emelt vádat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt. A vádhatóság 16 vádlott esetében kérte végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását, de többekkel szemben vagyonelkobzást is indítványoz a vádiratban.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.