Lerántották a leplet ma délután a felújítás alatt álló Corvin Áruház, új nevén Corvin Palace épületéről. A negyedszázada tervezett műemléki rekonstrukció nyomán elsőként a Blaha Lujza téri homlokzat, nyár végére pedig az épület teljes egésze megújult állapotban áll vissza eredeti funkciójába.

Corvin áruház
2023
Néhány pillanattal a megszépült homlokzat leleplezése előtt.
Fotó: Kallus György / Világgazdaság

A tizenhatezer négyzetméternyi bérbe adható terület egy rész már bérbe van adva, óriási érdeklődés mellett zajlik a bérlők kiválasztása.

Végül támogatás nélkül banki finanszírozással, részben önerőből valósult meg a rekonstrukció

– mondta a Világgazdaságnak Balogh Viktor, a tulajdonos és üzemeltető cég, a Corvin Áruház Kft. egyik tulajdonosa a felújított homlokzatot leleplező ünnepség után.

A homlokzat nagyságrendileg egymilliárd forintba került, és mellette szerkezetet építettek, szigeteltek, nyílászárókat újítottak fel, gépészetet és elektromos rendszert építettek ki.

Nyolcmilliárd forintból szerkezetkész állapotba kerül a ház, a bérlemények kiépítésének költsége még erre jön rá.

A kereskedelmi terület nagy része bérbe van adva, az első emeletre három bérlővel tárgyalnak, az irodaszint egy része coworking iroda lesz, a többi még tárgyalás alatt áll. A Corvin tetején egy tetőbár is működik majd. A beruházás a tervezettnél hosszabb idő alatt, hat év alatt térül meg – válaszolta Balogh Viktor érdeklődésünkre.

Elsőként, júliusban az utcaszinti patika nyit meg, másfél évvel azt követően, hogy az utolsó üzlet 2021 végén bezárt a házban.

Az alumíniumborítás csaknem hatvan éve került fel az 1956-ban megsérült épületre, amelyet 1926-ban nyitottak meg a második budapesti áruházként, csak a Párisi Nagyáruház előzte meg.

Corvin áruház
2023
Hatvanhét évvel a sérülések után begyógyult a seb, eltüntették az 1956-os sérüléseket.
Fotó: Kallus György / Világgazdaság

Sokan nem gondolták, hogy valaha megérik, hogy az alumíniumborítás lekerül, és újra eredeti állapotában lesz látható az áruház épülete.

A traumatizált Blaha Lujza téren – ahogy Karácsony Gergely főpolgármester fogalmazott –, ahol a Nemzeti Színház lebontása is bűn volt, és az autópályányi forgalom bevezetése ugyancsak, most visszakap valamit az utókor a múlt értékeiből.

A Corvin Áruház ügye mindig elsődleges fontosságú volt Józsefvárosban, a műemlék épület megújult formájában méltó az ugyancsak megújult térhez és a Palotanegyedhez

– mondta Pikó István, a VIII. kerület polgármestere. Erős Zoltán, Budapest főépítésze, az áruház építésze kiemelte, hogy a műemléki értéknek megfelelő gondossággal történt a felújítás, miközben a főváros és az ingatlantulajdonos példásan együttműködött.

A Corvin mindenkinek jelent valamit. 

Van, aki itt látott először hajdan mozgólépcsőt, mások színes tévét a kirakatában, és a mai fiataloknak a Corvin tetőhöz fűződhetnek jó emlékei – sorolta Balogh Olivér, az épület egyik tulajdonosa az ünnepségen. Mint leszögezte: a bérlők nélkül nem jöhetett volna létre a Corvin felújítása, amelynek során arra törekedtek, hogy még az elcsúfított formájában is ikonikus épület a jövőben is meghatározó jelentőségű tudjon maradni.

Corvin áruház
2023
A városvezetők és a tulajdonos cég képviselői (jobbról).
Fotó: Kallus György / Világgazdaság

A házba közösségi funkciókat is költöztetnek, hogy Budapest egyik legfrekventáltabb terén minél többen térjenek be az épületbe, amely igazi közösségi pont lehet. 

Húszéves terv a Corvin Áruház felújítása

Húsz éve nem lépték meg, mert gazdaságtalannak bizonyult, de most mégis felújítja a Corvin Áruházat a tulajdonosa. Az első lépésre, az alumíniumborítás eltávolítására a kerület kötelezte a céget, amely cserébe 300 millió forintos támogatást kap – írtuk 2018-ban, összefoglalva az addig történteket.

A felújított Corvinban, lesz 

  • SPAR, 
  • DM, 
  • Erste Bank, 
  • Hanami Sushi, 
  • Tejmadár, 
  • patika, 
  • Solinfo Café 
  • és Apollo művészeti galéria.