Túlvagyunk a nagy meneten, július végén kihirdették a felvételi ponthatárokat, akik pedig elsőre esteleg nem jártak sikerrel, a múlt hétig jelentkezhettek a pótfelvételikre. Közben megindult az albérlet- és kollégiumkeresés, az Erasmus+ diákcsereprogramra pedig már február–márciusban jelentkezni kellett, és akadt néhány intézmény, ahol a fennmaradt helyekre lehetett pótpályázni. Ám mindezeken kívül is van élet a magyar oktatásban, hiszen idehaza is létezik számos magániskola, amelyek színes és változó palettát kínálnak – jó sok pénzért.

Fotó: Shutterstock
A vertikum az óvodától a felső-, sőt a felnőttoktatásig terjed, és nagy a szórás a díjakban is.
Az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete (AME) közlése szerint a következőképp alakultak a díjak havonta:
- óvodások: 70–150 ezer forint,
- általános iskolások: 25–70 ezer forint,
- középiskolások: 25–75 ezer forint.
És ezek csak a magyar nyelvű oktatási intézmények voltak, hiszen például Nagykovácsiban, az American International Schoolban az általánosra előkészítő ovis korcsoporttól a középiskolásig 4–5 millió között mozgott az éves díj, és nem sokkal maradt el Óbudán a Britsh International School sem a 2,2–5 millió forintos összegeivel – akár tíz, akár tizenkét hónappal osztjuk az éves díjat, az idegen nyelvű intézmények nyerik az árversenyt.
Melyek a legdrágább magán-általánosiskolák?
Az élcsoport tíz év alatt sem változott, az árak viszont nyilván feljebb mentek.
A legutóbbi tanévet megelőző felméréskor az általános iskolai éveket lefedő intézmények közül alig maradt iskola az egymilliós tandíj alatt, és ehhez jönnek még ilyen-olyan költségek, például beiratkozási díj, étkezés, adott esetben szállítás. Mindenesetre az élmezőny így festett:
- American International School 7,3–8 millió forint
- Britsh International School 5,8–6,8 millió forint
- Britannica International School 4,3–6 millió forint
- Greater Grace 4,4–4,8 millió forint
- International School of Debrecen 3,2–3,6 millió forint
Még nem mindenhol elérhető a kezdődő tanév díjtáblázata, ám például
a listavezető American International Schoolban már 26 700 dollár (9,3 millió forint) a legmagasabb éves tandíj, plusz mindenkinek be kell fizetnie 3000 dollárnyi (nagyjából egymillió forintnyi) hozzájárulást,
az újoncoknak pedig jelentkezési és regisztrációs díjat is, kétszer 300 dollárt (összesen 210 ezer forintot).

Fotó: Katona Tibor / Mediaworks
Mindebből gyorsan kiviláglik, hogy a fővárosra koncentrálnak a magániskolák, főleg a nemzetközi oktatást kínáló intézmények, és még ezen belül is világosan körülhatárolható Buda fölénye. Az általános iskoláknál például a II., a XII. és a XI. kerület külföldi iskolái majdnem kiadták az összes többi kerület kínálatát együttvéve. Vidéken a top ötbe egyedül beférő Debrecen mellett Szegeden és Miskolcon akad még nemzetközi magántanulási lehetőség az általános iskolai években.
Hogy teljesítenek a magániskolák?
Egy 2020-as felmérés szerint igen alacsony volt a magánintézményekben tanulók aránya: az óvodásoknál 4, az általános iskolásoknál 3, a középiskolásoknál 17 százalék, és ezt bőven lefedte az ilyen intézmények hányada, ami 11, 6, illetve 21 százalékos.
Nem túl nagy a reprezentáltságuk a magánközépiskoláknak a HVG minőségi rangsorában sem: a top 100-ba négy fért be,
az Alternatív Közgazdasági Gimnázium, a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja, az Audi Hungaria Iskolaközpont és a Xántus János Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, méghozzá a 32., a 72., a 83. és a 100. helyen.
A metodika szerint a számos szempont közé tartozik a 10. évfolyamosok kompetenciaméréseinek átlaga szövegértésből és matematikából, a magyar, a matematika, a történelem és az idegen nyelvek érettségi átlaga, az emelt szintű érettségi aránya, valamint a hazai és külföldi felsőoktatási intézményekbe bekerülő diákok átlagpontszáma. Ez elég komplex és átfogó, ám vannak magániskolák, amelyek határozottan eltérnek a hagyományos magyar iskolarendszer módszereitől és szokásaitól, am nyilván befolyásolhatja az eredményeiket ilyen összevetésekben.

Fotó: Green School Bali
Ott van például a Prezi alapítója, Halácsy Péter által 2015-ben létrehozott Budapest School, amely 3-tól 19 éves korig kínál oktatást, vagy a Baráth Barna által alapított Real School, amelynek Bali szolgáltatta a filozófiáját, hiszen a mottó szerint a „jövő zöldvezetőit képzik”.
Előbbi nagyjából 150 ezer forintos havi díjjal startolt, az utóbbiban pedig manapság 150–195 ezer forint a havi támogatói díj, attól függően, hogy az óvodától a középiskoláig ívelő vertikum melyik szakaszába és földrajzilag melyik helyszínre jár a diák.
Mindkét intézményben erős támogatói rendszer működik, a tehetősebbek átvállalnak a többiek díjaiból,
és az alapítók hangsúlyozzák, mennyire nem a mára és főleg nem a jövőre készít fel a tradicionális magyar iskolarendszer.
Mennyibe kerül a magán-felsőoktatás?
A felső- és felnőttoktatásban ugyancsak megtalálhatók a magánintézmények, noha bizonyos nemzetközi összevetések szerint egyre több magyar egyetem tartozik a világ élvonalához.
Ugyanezt hirdeti magáról például az egyik legstabilabb hazai magán felsőoktatási intézmény, az 1991-ben alapított International Business School. Itt a hamarosan kezdődő, 2023–2024-es tanévben 6200–12 400 euró (2,4–4,7 millió forint) közötti összegért lehet tanulni, nyilván szaktól függően, a legdrágább oktatásoknak pedig 22 200 euró (8,4 millió forint) a teljes programdíja.