Az online árfigyelő rendszer július elsején kezdte meg a működését. A honlapot a Gazdasági Versenyhivatal és a Gazdaságfejlesztési Minisztérium hozta létre annak érdekében, hogy a lakosság folyamatosan követni tudja a legfontosabb termékek árait. Az árfigyelő felületén az első két napban majdnem kétszázezren tájékozódtak az online rendszerbe bevont 62 termékkategóriába tartozó termékek nyilvántartott áráról.
Az online árfigyelő célja, hogy a piaci verseny fokozásán keresztül az árakat egyre lejjebb szorítsa, ezzel hozzájárulva az mielőbbi letöréséhez, a családok megvédéséhez. Az első napok tapasztalata alapján megállapítható, hogy az árfigyelő hatékony rendszernek bizonyul,
az érintett áruházláncok már több termék esetén is határozottan csökkentették az áraikat.
Elemzők az árstop kivezetéséről: nem fog fájniA lapunknak nyilatkozó elemzők szerint jókor vezette ki a kormány az árstopokat, amely minimális hatással lehet az inflációra. De ennél is jobb hír, hogy már novemberben 10 százalék alatt lehet az infláció, sőt, decemberben 8 alá is benézhet. |
Az árak mérséklésén keresztül ezt a tendenciát erősítheti a kormány azon intézkedése, miszerint a kötelező akciózás mértéke augusztus 1-jétől a jelenlegi 10-ről 15 százalékra emelkedik, miközben a kötelező akciózást a korábban árstopos termékekre is kiterjeszti azzal a megkötéssel, hogy ezen termékek esetén a kötelező kedvezményt a beszerzési árhoz viszonyítva kell biztosítani, hetente legalább két termékfajtánál.
Az infláció júniusban 20 százalék alá is csökkenhet. A kormány szerint ezekkel az intézkedésekkel az infláció hamarabb, már az év vége előtt egy számjegyű lehet.