Hogyan nyerte meg a francia radikális jobboldal a nőket?
Míg Európa-szerte a radikális jobboldal szavazóinak túlnyomó része férfi, Franciaország kivétel, amit az Európai Parlamenti választások eredményei, illetve a választás napján készült közvéleménykutatások is jeleznek.

A női szavazóknak is köszönhető, hogy a Marine Le Pen fémjelezte Nemzeti Tömörülés (RN) az esélyese a június 30-ára és július 7-re kiírt nemzetgyűlési választásnak.
Míg a párt a 2019-es EP-választáson csak 23 százalékot kapott, most a szavazók 31 százaléka állt melléjük, győzelemre vezetve a pártot. Ez főként a nőknek köszönhető, hiszen míg a párt támogatottsága a férfiak körében 25-ről 30 százalékra nőtt, addig a nők körében 21-ről 33 százalékra bővült a támogatottságuk.
A kivétel Nyugat-Európában
Mindez Európa-szerte egyedülálló, hiszen az Alternatíva Németországnak (AfD) szavazói körében továbbra is a férfiak vannak többségben – 19 százalék, szemben a nők körében elért 12 százalékkal –, ahogy így van ez a Giorgia Meloni vezette Olaszország Fivérei esetében is. Utóbbi a férfiak 30,5 százalékának szerezte meg a szavazatait, míg a női voksokból csak 27 százalékot gyűjtött.

Nem véletlenül van ez így, a francia szélsőjobb ugyanis régóta a női jogok bajnokaként lép fel, amit főként a bevándorlóktól és az Iszlámtól védene meg. Az RN miniszterelnökjelöltje, Jordan Bardella a héten a közösségi médiában közzétett videóban azonban arról beszélt, hogy pártja a női jogok védelmét az egészségügyi támogatástól kezdve a családon belüli erőszakkal szembeni fellépésig támogatja, de ígéretet tett a külföldi bűnözők deportálására és a nők elleni erőszak szigorúbb büntetésére is.
Egyetlen nő sem félhet kimenni országunk utcáira, mindegy, hogy nappal van vagy éjszaka
– fogalmazott Bardella. Ám a párt által ígért védelem nem korlátozódik csupán a fizikai támadások elleni védelemre, a biztonság része az egészségügyi, foglalkoztatási és életminőségbeli biztonság is, melyek szintén elnyerték a női szavazók támogatását.
Marine Le Pen apját még elutasították a női szavazók
A párt nők körében elért sikerében nagy szerepet játszik Marine Le Pen is, szemben apjával, akinek szexista faragatlan stílusát visszautasították a női szavazók – írja a Politico.
A nők jogai pedig kiválóan használhatók az RN fő, bevándorlásellenes üzeneteinek a közvetítésére is. Bardella egy korábbi, az EP-ben elmondott beszédében arról beszélt, hogy az európai értékek mindig felsőbbrendűek lesznek azokkal szemben, akik rabságba taszítják a nőket és kendők mögé zárják azok arcát.
Nem mindenki jóindulatát sikerült azonban elnyerniük, így az egyik legnagyobb, női jogokért küzdő civil szervezet a szélsőjobb megállítására szólított fel.