A beavatkozáshoz mind a huszonnyolc tagország jóváhagyása szükséges, ez azonban egyelőre nem tűnik elérhetőnek, mivel a legerősebb tagok megosztottak a kérdésben. Az Egyesült Államok a lehető leghamarabb szeretné átadni a Hajnal Odüsszeia küldetés irányítását, Törökország viszont ellenzi az offenzívát és más megoldást sürget Líbia kapcsán.
Külön nehézséget jelent, hogy az arab országok szkeptikusak a NATO-val szemben, mivel a szövetség irányításából túl nagy részt vállal az Egyesült Államok. Franciaország ezért hajlik arra, hogy a jelenlegi csapat: Párizs, London, és az Egyesült Államok irányítsa a missziót, a NATO pedig csak támogatóként venne részt.
A britek és Olaszország viszont a NATO-n keresztül szeretné folytatni a missziót, olyannyira, hogy Róma még légterének korlátozását is kilátásba helyezte, ha a szövetség nem kapja meg a vezető szerepet. Egyes tagországok pedig a Spiegel szerint már a líbiai légtérzár szükségességét is vitatták, arra hivatkozva, hogy az elmúlt négy napban gyakorlatilag megsemmisült Kadhafi légiereje.
És még ha sikerül is megegyezésre jutni a NATO-részvételről, ez még jelenti azt, hogy a szövetség részt vesz a célzott légicsapásokban, mivel a tagállamok jó része nem szívesen keveredne hosszú ideig tartó katonai konfliktusba, amelynek során csapatok bevetése is felmerülhet.
A Die Welt ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy kizárólag Kadhafi profitál abból, hogy egy akarata ellenére létrejött koalíció vezeti a támadást, és mindaddig nem fog lemondani uralmáról, ameddig meg nem gyilkolják vagy meg nem semmisítik hadseregét. A Financial Times Deutschland megfogalmazása szerint a szövetségesek közötti politikai konfliktusok alááshatják az akció sikerét és csökkenti annak legitimitását, így előfordulhat, hogy a Nyugat éppen a kívánt hatás ellenkezőjét éri el.
