BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A britek még nem szigorítanak

De folyamatosan figyelik a járvány alakulását, és később az újabb korlátozások sem kizártak.

A brit kormány nem döntött újabb korlátozások bevezetéséről, de óráról órára figyeli a koronavírus-járvány alakulását, és fenntartja a további járványellenes intézkedések lehetőségét – mondta hétfő este Boris Johnson miniszterelnök.

Johnson nyilatkozatának közvetlen előzményeként egész délután ülésezett a különleges helyzetekben összehívott, az adott helyzetnek megfelelően változó összetételű tanácskozó testület (COBRA), Chris Whitty angliai tisztifőorvos, a kormány egészségügyi főtanácsadója részvételével. 

Fotó: Adrian DENNIS / POOL / AFP

Az értekezlet utáni nyilatkozatában Boris Johnson elmondta: a kormány továbbra is óvatosságra kéri a lakosságot, és mindenekelőtt arra, hogy mindazok, akik még nem tették meg, adassák be maguknak a koronavírus elleni oltás harmadik adagját.

Ilyen Covid-szabályokkal készül az ünnepekre Nyugat-Európa (térképpel)

A brit egészségügyi minisztérium hétfő esti beszámolója szerint a felnőtt brit lakosságnak több mint a fele már megkapta a harmadik oltási dózist.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.