A koronavírus omikron variánsa csökkentheti a Pfizer és a BioNTech által közösen kifejlesztett vakcina által termelt antitestek hatását, így a korábban vártnál hamarabb szükség lehet egy negyedik, emlékeztető oltásra – mondta a CNBC-nek Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója.

Fotó: KONSTANTINOS TSAKALIDIS / AFP

A vállalat legújabb, laboratóriumi körülmények között végzett kutatásának eredménye azt mutatja, hogy két adag Pfizer-oltás hatékonysága jóval alacsonyabb az omikronnal szemben, mint a koronavírus korábbai változataival szemben, de három dózis már hatékonyan veszi fel a harcot a legújabb mutáns ellen. A Pfizer álláspontja szerint ugyanakkor két dózis továbbra is elegendő védelmet nyújt a súlyos megbetegedés ellen.

A WHO szerint az omikron ellen is jók lehetnek a meglévő védőoltások

Mike Ryan, az Egészségügyi Világszervezet szakértője szerint egyelőre nincs jele annak, hogy a meglévő oltások kevésbé lennének hatásosak az omikronnal szemben.

Erről Jakab Ferenc virológus is posztol a Facebookon, amit az Infostart szúrt ki.

Bourla megjegyezte, hogy a vizsgálatot egy vírus egy laboratóriumban létrehozott példányán végezték, ezért szükség van a valódi víruson végzett tanulmány adataira is. Ezeknek az eredménye a következő két hétben várható.

Pfizer-igazgató: évente szükség lehet az emlékeztető oltásokra

A Pfizer az idén hárommilliárd, jövőre négymilliárd adag vakcinát gyárt.

Ezeknek a birtokában fogjuk tudni megmondani, hogy a harmadik adag elég hatékony-e az omikronnal szemben és, hogy mennyi ideig véd ellen. A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján úgy hiszen, szükségünk lesz egy negyedik dózisra is – mondta.

Korábban úgy számoltak, hogy a negyedik oltásra egy évvel a harmadik után lesz szükség, de ma már közel sem biztos. Bourla szerint most az a legfontosabb, hogy még télen a lehető legszélesebb körben adják be a harmadik oltásokat, mivel ez az időszak fokozottan veszélyes járványügyi szempontból.

A harmadik adag vakcina nagyon jó védelmet nyújt a fertőzés ellen – mondta, hozzátéve, hogy a Pfizer által kifejlesztett szájon át bevehető tablettája 89 százalékos hatékonysággal segítenek megelőzni, hogy a fertőzés súlyos tünetekkel járjon és ezáltal a beteg kórházi kezelésre szoruljon. A Pfizer a múlt hónapban nyújtott be kérelmet az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központhoz (CDC) a tabletta sürgősségi engedélyezére.

Szükség esetén a Pfizer 2022 márciusára tud olyan vakcinát előállítani, ami az omikron variánsra specializálódott.

Harc az omikron ellen: a Pfizer új vakcinát készít

Márciusra készülhet el az új koronavírus-variáns ellen is hatékony oltóanyag.