New York-i sajtótájékoztatóján a főtitkár kijelentette, egy határokat nem ismerő vírus esetében nem fogadhatók el olyan utazási korlátozások, amelyek egész régiókat vagy országokat zárnak el más területektől mondta, a dél-afrikai térség országait sújtó korlátozásokra utalva.

Az ENSZ-főtitkár a fejlődő országok külügyminisztereinek 45. találkozóján az ENSZ székházában 2021. november 30-án.Fotó: Xinhua via AFP

Az omikron vírusvariánst elsőként azonosító Dél-afrikai Köztársaságot említve Guterres úgy fogalmazott, igazságtalan és erkölcstelen, ha egyes országokat kollektív büntetésben részesítenek azért, mert tudományos és egészségügyi információkat osztanak meg a világgal.

Guterres hangsúlyozta, hogy a nemzetközi közösségnek rendelkeznek azokkal az eszközökkel, hogy az emberek biztonságban utazhassanak, és arra buzdított, hogy használják is ezeket. Úgy vélte, 

a kormányok az utazók gyakoribb tesztelésével hatékonyabban tudnának védekezni a járvány terjedése ellen.

A sajtótájékoztatón részt vett Moussa Faki Mahamat, az Afrikai Unió bizottságának elnöke is, aki azt kérte, hogy ne bélyegezzék meg az afrikai országokat amiatt, mert nyíltan és transzparensen kommunikáltak és cselekedtek az omikron felbukkanását követően.

A főtitkár felhívta a figyelmet egyúttal arra, hogy Afrikában még a lakosságnak csak nagyon csekély része kapott oltást a koronavírus ellen, és nemzetközi szolidaritásra szólított ennek a helyzetnek a javítása érdekében.