Amikor megindította az inváziót Ukrajna ellen, könnyen lehet, hogy nem mérte fel annak hazai támogatottságát Vlagyimir Putyin, hiszen már a műveletek megkezdésének napján, csütörtökön országszerte a békéért tüntettek a Politico szerint 53 városban, köztük Szentpéterváron és Moszkvában, de még az eseményektől távoli, kelet-szibériai Novoszibirszkban is.

A háborúellenes tiltakozásokra annak ellenére került sor, hogy az orosz rendőri erők reakciója borítékolható volt, így senkinek sem okozott meglepetést a hatóságok keménykezű fellépése sem. A tüntetések kapcsán legalább 1728 embert vettek őrizetbe, voltak, akiket egyszerűen kiragadtak a tömegből a hatóságok.

A háború belföldi támogatottsága tehát annak ellenére is megkérőjelezhető, hogy Vlagyimir Putyin támogatottsága növekedett az elmúlt hónapokban, így közvéleménykutatók szerint míg augusztusban csak az orosz lakosság 61 százaléka állt mögötte, februárra ez 71 százalékra nőtt. Az ukránokkal kapcsolatos vélemények is hat hónapja először  fordultak a negatív tartományba februárban.

Fotó: ALEXANDER NEMENOV / AFP

Elemzők kiemelték, hogy ismerve az orosz állam autoriter jellegét mégis sokan az utcákra vonultak, egyértelműen azt jelzi, hogy az orosz társadalom nem akar háborút. Putyinnak nem csak Ukrajnában, de otthon is győznie kell, ha a konfliktus nem hoz gyors eredményeket. Pénteken az ENSZ emberi jogi hivatala elítélte a letartóztatásokat és az őrizetbe vettek szabadon bocsátását követelte.