Az kormányai fontolóra veszik, hogy bevezessenek-e olajembargót Oroszországgal szemben az Ukrajna ellen indított invázió miatt, miközben a héten Joe Biden amerikai elnök egy sor csúcstalálkozón részt vesz – írja a Reuters.

Az unió külügyminiszterek hétfőn kezdik meg a tárgyalást, mielőtt Joe Biden csütörtökön Brüsszelben találkozik a szövetségesével, valamint csatlakozik az EU és a G7 csúcstalálkozójához, amelyen Japán is részt vesz.

Az unió külügyminiszterei az Oroszországgal szembeni újabb szankciók bevezetéséről tárgyalnak, beleértve az ország energia- és olajszektorát sújtó szankciókat is 

– közölte Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője. „Ír szemszögből nyitottak vagyunk erre” – mondta Simon Coveney ír külügyminiszter

Az ukrajnai pusztítás mértékét tekintve nagyon nehéz azt az álláspontot képviselni, hogy ne az energiaszektorba, különösen az olaj- és szénágazatba avatkozzunk be

– mondta a külügyminiszter a tárgyalás megkezdése ülése előtt. „Elkerülhetetlen, hogy az energiaszektorról kezdjünk beszélni, és mindenképpen beszélhetünk az olajról, mert ez a legnagyobb bevétel Oroszország költségvetésében” – közölte Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszter.

Az elmúlt három hétben bevezetett orosz és fehérorosz elleni pénzügyi és kereskedelmi szankciók egyike sem késztette eddig meghátrálásra Moszkvát.

Fotó: SERGE ATTAL / AFP

Diplomaták azt mondták a Reutersnek, hogy

a balti országok, köztük Litvánia embargót sürgetnek a következő logikus lépésként, Németország pedig óva int a túl gyors cselekvéstől az amúgy is magas európai energiaárak miatt.

Moszkva arra figyelmeztetett, hogy az orosz olajjal szembeni uniós szankciók arra késztethetik, hogy lezárja az Európába vezető gázvezetéket. 

Az Európai Unió gázellátásának 40 százalékát Oroszország adja, Németország pedig az EU legnagyobb gazdaságai közül leginkább függ az orosz gáztól, illetve az unió országai közül a legnagyobb vásárlója az orosz nyersolajnak.

Bulgária szinte teljes mértékben függ az orosz Gazprom gázszállításától és egyetlen olajfinomítója az orosz Lukoil tulajdonában van, és a balkáni országban felhasznált üzemanyag több mint 60 százalékát biztosítja. Minden uniós szankciós döntéshez pedig – így az olajembargó esetében is – teljes konszenzus szükséges.

Emmanuel Macron francia elnök kijelentette, hogy 

ha a helyzet tovább romlik Ukrajnában – ahol ezreket öltek meg, több mint 5 millió ember hagyta el az otthonát –, akkor nem lehetnek „tabuk” a szankciókat illetően.

„Ezeknek a szankcióknak az a célja, hogy új számításokra kényszerítsék Putyin elnököt” – mondta a francia elnökség egyik tisztviselője. „Partnereink és az Oroszországgal kereskedő országok között vannak olyanok, akik érzékenyebbek az olaj és a gáz kérdésében. Ennek ellenére az elnök azt mondta, nincs tabu.”

Oroszország február 24-én támadta meg Ukrajnát. Putyin „különleges hadműveletnek” nevezte Oroszország elleni inváziót. Az uniós védelmi miniszterek megvitatják az EU új katonai stratégiáját is, amelynek célja, hogy a védelmi politikákukat hozzáigazítsa az új geopolitikai valósághoz.

Háborús bűntény történik Mariupolban

– mondta el Josep Borrell, amikor megérkezett a találkozóra, majd hozzátette, hogy Oroszország sok háborús bűnt követett el idáig Ukrajnában.

A benzinársapka sem segítette a hazai fuvarozókat, időszerű a díjemelés

A hazai fuvarozók közül inkább a kisebbek tankolták az ársapkás gázolajat, illetve azok a nagyobbak, amelyeknek kifogytak a készletei. Viszont a tranzitkamionosok mellett rájártak a magyar kutakra a határközeli, külföldi fuvarozók is.