Ha a mandátumbecslések valóra válnak, akkor az nagy győzelem lesz
– mondta Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője az M1-nek adott interjúban, amit az Infostart szemlézett.
Szerinte a részvételi adatokból még nem érdemes az eredményekre következtetni, de nyilvánvalóan bizakodásra okot hogy a konzervatív elfogultsággal nehezen vádolható Medián is 121 mandátumot jósol a Fidesznek – emelte ki.
A magas részvétel azt üzeni, hogy ez egy jól működő, tisztességes demokrácia, ahol szabad választáson tudták kinyilvánítani választópolgárok véleményüket. Ez komoly súlyt ad az eredménynek, és erős támogatottságot az új magyar parlamentnek. Ez komoly üzenet
– fogalmazott, majd hozzátette, hogy a magyar polgárok akaratnyilvánításának az európai színtéren is fontos üzenete van.