Közélet

Még mindig kerülnek elő megkínzott holttestek Bucsában

Most három férfi maradványait találták meg, összekötözött kézzel, szájukat kipeckelték, így lőtték őket fejbe oldalról.

Három kivégzett férfi holttestére bukkantak szombaton a kijevi rendőrség egységei, miközben a hetekkel ezelőtt visszafoglalt területeket vizsgálták át. Az áldozatok holttestét Kijevtől északra, Bucsa közelében találták meg. Mint ismert: ebben a városban volt Ukrajna szerint a legbrutálisabb az orosz hadsereg, szinte válogatás nélkül lőtték halomra a civileket, sokakkal közülük fogolyként végeztek.

Bucsai mészárlás: a civilek holttestei már hetek óta a város utcáin feküdhettek

Műholdfelvételek cáfolják Oroszország azon állítását, miszerint a civileket az orosz katonák kivonulása után ölték volna meg Bucsában.

 A mészárlás miatt nemzetközi szervezetek is vizsgálatot indítottak, de Moszkva máig tagadja, hogy katonáiknak bármi közük lenne a kivégzésekhez – számolt be az ügyről a Reuters hírügynökség. 

A most előkerült holttestek azonosítása még tart. A rendőrség szerint az áldozatokat megkínozták haláluk előtt, kezüket összekötötték, szájukat kipeckelték, majd oldalról, a fülükön keresztül fejbe lőtték őket. 

Russian attacks on Ukraine
Fotó: Narciso Contreras / Anadolu Agency via AFP

ENSZ: az oroszok háborús bűncselekményeket követhettek el Ukrajnában

Az ENSZ elismerte, hogy az ukránok is követnek el bűntetteket.

A hatóságok összesen már több mint 1200 áldozatot találtak az ukrán fővárostól északra fekvő településeken, amelyeket a háború kezdete óta hetekig tartott megszállva az orosz hadsereg. A mostani holttesteket egy közös sírban találták meg, Bucsától néhány száz méterre, egy erdős területen. Nem volt rajtuk egyenruha, így az ukránok szerint civilek lehettek, viszont eddig azonosítani sem sikerült őket, mert arcuk a felismerhetetlenségig deformálódott a kínzások hatására.  

 

háború Ukrajna mészárlás Bucsa
Kapcsolódó cikkek